Olyan rég..

... szerettem volna mesélni, hogy micsoda érdekes könyvre bukkantam.

Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a könyvet egész konkrétan Kata lányom (14 éves), az iskolai könyvtár lomtalanításakor szermányolta, mondván, hogy hazahozza az esti meseolvasós szeánszokhoz :o)

Most gondoljátok el... értem én, hogy selejtezés, értem én, hogy természetes avulás... de mégis, hogy a fészkes fenébe képes valaki könyvet kidobni?
Mert, mint megtudtam, az iskolai könyvtári selejtezés alkalmával "kipécézett" könyveknek, bizony nincs maradásuk... hasznos módon ugyan papírgyűjtésen, de mindenképp szemétként végzik...
Skandallum... könyvet kidobni???
Úgy értem egy iskolai könyvtárból... általános iskolai könyvtárból...
Nyilvánvaló, hogy ilyen helyeken nem a politikai (értsd: letűnt korok művei titulust elnyert) könyvek vannak túlnyomó többségben...
És ez a könyv, amit hazamentett, igaz ugyan, hogy jellegzetesen régi könyvszagú, de kicsinyt sem avíttas... de a lényeg... igazi csemege :o)

Karel Capek könyve, az "Egy híján egy tucat mese"
Gondoljátok el... 1964-es kiadás :o)
Mmmmm, olyan finom illata van, imádom...
És a gyerekek is :o)

Minden áldott este mesélek Nekik, mert hiszem, hogy fejlődnek általa... a fantáziájuk, a szókincsük, a képzeletük, és bizony, időnként tanulnak is belőle...

Régebben a sok-sok képpel teletűzdelt könyveket forgattuk, máig megvan legalább két tucat ilyen könyv, de miután már mindőnk könyökén kúszott és mászott kifelé az összes kép, és "szokványos" mese, másra kezdtem vadászni... (túl voltunk már a Benedek Elek meséken, a Grimm meséken, Andersen meséin... szóval tényleg... :o)

Kísérletképpen, levettem a polcról a "Bambi"-t... és estéről estére haladva meséltem belőle részleteket... és volt, hogy együtt sírtam velük, volt, hogy hatalmasakat kacagtunk :o)
Ezt követte a Dzsungel könyve Mauglival, Baluval és a többi "jószággal", a könyv végén Riki Tiki Tévi-vel :o)
És falták, imádták ezt is.

Elolvastuk Juharfalvi Emil történeteit, Rosszcsont Peti iskolai rémtetteit és otthoni mutatványait is kivégeztük, következett a Kis herceg, majd Pinokkió :o)
És kérdeznek, és hallgatnak, és nevetnek, és néha könnyes a szemük...
Személy szerint, imádom ezeket a meghitt esti szeánszokat... elcsendesednek, ráhangolódnak az éjszakára, a pihenésre, az alvásra. Én meg nézem, lesem Őket, csodálkozom rajtuk, hogy milyen éretten fogadnak egy-egy momentumot, hogy mennyire meg tudnak rendülni a szomorú részeknél...

Visszakanyarodva KC-hez :o)

Hát valami őrületesen jó ez a mesekönyv... ami talán nem is igazán mesekönyv, de valahogy mégis :o) A gyerekek időnként olyan göndören kacagnak... no persze olyankor a legharsányabban, amikor a mesében megemlített cseh városok nevét kínlódom kifelé magamból :o)

No, de inkább abbafejezem, mert igazán nem is ezért jöttem :o)
(de, ha már itt vagyok, ezt is idezuttyintottam... jó lesz később visszanézni, hogy ilyen is volt...)

Egy korábban készült táskát mutatnék Nektek, újfent Ultra Mini Bag méretben, de ezúttal nem pánttal, hanem fülekkel :o)

Lila és fehér textilbőrből készítettem, tulipáncsokorral.
Cipzárral záródik, belsejében zsebek, karabíner.

Pfff... de disznófülű kutyatatár vagyok :o)
Képek a következő posztban ;o)
(de nem azért, mert ki szerettem volna tolni bárkivel, hanem azért, mert annyi fotó van, és mind annyira jól sikerült, hogy képtelen vagyok csupán néhányat megosztani... ezért elárasztom a posztot velük... ööö, úgy értem, a következő posztot :o)