2015. július 30., csütörtök

Püspöklila műbőr...

... ez valami álom...

A színe, a textúrája.. vagy csak vele dolgozni :o)

Sajnos az utolsó 1 métert sikerült megkaparintanom, de van még - ha ügyesen centizem - lehetőség táskát készíteni belőle :o)

Nem beszélve arról, hogy startolok, mihelyst lesz utánpótlás ;o)

Nem is dumálok, mutatom.
(ja de, mégis... régebben vettem ezt a design textilt és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele... tetszett, de veszettül, de képtelen voltam bármely meglévő textilbőrhöz társítani.. mígnem... )


Ugyehogyugye?
Szabad varrás volt... felemelő, felszabadító :o)
Ez meg szabad préda ;o)

2015. július 29., szerda

Apám a hajcsár...

... az bizony.
Pont.
Nem, nincs helye reklamációnak.
És panasznak sem.
És a sarokba sem állok be Édesapám :o)

A történet a múlt évezredben kezdődött...
Neeem, nem akkor érkezett a megrendelés :o) Muhahhhaaa :o)

A szüleim még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik voltak olyan szerencsések, hogy aktív éveiket egyetlen munkahelyen tölthették el. Így volt ez Édesapámmal is. Meg Édesanyámmal is :o)

A lényeg, hogy a rendszerváltást követően a hatalmas ipari komplexum "leépítődött", nem feszegetem, hogy voltak-e ebben aktív közreműködők, akiknek jól jött egy és más... nem feszegetem, mert minek... az előző mondatomban aki választ keres a kérdésre, találni fog :o)

Lényeg a lényeg, de most már tényleg, hogy a cégnek fénykorában több, mint kétezer (uramég, leírni is félelmetes) dolgozója volt.

Az én Édesapám meg gondolt egy nagyot és létrehozott a fb-n egy csoportot, hogy a neten aktív egykori dolgozókat összeverbuválja egy kis adomázás, múltidézés végett.

Dőltek a fotók, a sztorik, leltek egymásra rég látott kollégák, aztán egyszer csak...
Egyszer csak - lövése sem volt szerintem, milyen lavinát indít el - Édesapám bedobta az ötletet, hogy mi lenne, ha összeröffenne a társaság egy kis személyes eszmecserére.
Mondtam már, hogy a fb csoport többszáz fős?
Ja, hogy nem?
Nos, igen.

És Édesapám - még mindig halvány lila dunsztja nem volt arról, mibe vágta a fejszéjét - elkezdett szervezkedni....

Most ott tartunk, hogy szombaton létrejön a naaaaagy találkozó, irgalmatlan tömeggel, ami hiper és szuper és már nagyon várom és tudom, hogy a többiek is.
Uppsz... én nem dolgoztam ott, ahol a szüleim... no, de a vállalati oviba jártam és pacsiba voltam minden irodai és üzemi dolgozóval a szüleim révén. Na jó, nem mindenkivel, de majdnem mindenkivel. Mondjuk ehhez hozzájárult az is, hogy engem nem lehetett nem észrevenni, bárhol jelentem is meg :o) Karakán, nagyszájú, minden lében kanál gyerek voltam (hahh, régi szép idők), aki bár sokszor tűnt elevenebbnek a többieknél... mégis olybá' tűnt, nem lehet nem szeretni :o)

Így aztán, ahogy a többi dolgozó gyerekének, nekem, sőt az én porontyaimnak is ott a helye.

Említettem már, hogy Édesapám szervezi?
Jól ki is tolt velem.
Felajánlott a nevemben egy női és egy gyerek táskát a tombolára.
Milyen tombolára?
Jogos a kérdés...
Már ott tartunk, hogy rajzverseny a kicsiknek, gyártörténeti totó az ex-dolgozóknak, és a tombola.
A tombola....

A női táska egyszerű volt, a készleten lévők közül választottunk, de gyerektáska nincs.

Cirka 1 hónapja ütöttvágottrugdosott nyektetett, hgoy: "Pucikám, mikor varrod meg a gyerektáskát?"
Aztán hétfőn is megkérdezte, meg kedden (tegnap) is... belém meg ma reggel belémhasított, hogy "basszuskulcsjézusmáriaszentjózsefmégkoncepciósincsnemhogytáska".
Így a hajamnál fogva kirángattam magam a gödörből (újfent) és előkapkodtam a textileket, amikről úgy véltem, hogy jók lehetnek... végül úgy döntöttem, hogy a régebben vásárolt Riley Blake flanelt párosítom piros textilbőrrel :o)

Oké, de ettől még nem gyerektáska a táska.
Jó, akkor applikálok az elejére egy valamit.
Oké, de mit?

Elő a spirálfüzet, elő a gyerekeimtől csóringázott grafit majd néhány cifra káromkodással konstatálása annak, hogy a radírok kihaltak, mert nem találtam egyet sem... márpedig én és a rajzolás... pffü, mint Makó és Jeruzsálem...

Skicc hegyek.... végül egy bumfordi fejű kislány-szerűség kezdett gömbölyödni a papíron.
A csajszit elneveztem Nyominak, mert olyan nyomi volt.
Aztán gondolkodtam, hogy így mégse tolhatok ki vele, így aztán átkereszteltem Bucára. Mert olyan buca feje van :o)

Beláthatjátok, hogy az átkereszteléssel sokat segítettem rajta :o) :o) :o)

Mini Bag méretű, hevederes a pántja és a hátsó zseb megoldása máshogy alakult, mint eddig megszokhattátok :o)

Íme Buca:

A virágszerűséget utólag gondoltam ki, az eredeti koncepcióban a kanyarban sem volt... festett bőrszálat dolgoztam rá (de megbántam, ha tudnátok... százszor egyszerűbb lett volna textilbőrből kivágni és applikálni).
A hátsó zseb kisebb lett, mint szokott, kifejezetten az apró, rejteni való kincseknek :o)
És ugye, hogy buca feje van Bucának?
(és igen, tényleg nincs orra... bőrön át lélegzik... kénytelen... vagy szájon át :o) és ujjai sincsenek... csoda, hogy egyáltalán nem egy pálcikaember néz vissza ránk buca fejjel :o)

Remélem, nem egy meglett 60 feletti, őszes halántékú úriember nyeri meg :o) :o)
Vagy ha mégis... legalább van lányunokája... vagy dédunokája :o)

Türelmes Tündér....

... bizony, hogy az...

Az idejét sem tudom (de, tudom, csak leszakad a bőr a képemről, ha leírom) mikor beszéltük meg ezt a táskát...

Külön Tündének rendeltem ezt az anyagot, mert kinézte Évinél a shopban, márpedig, ha Tünde ilyet szeretne, akkor ilyet varrmányolok :o)

Elkészült múlt héten, fotózni csak ma tudtam, de szeretettel hoztam Nektek.

Pakolós, nagy méretű volt a kérés, tengerészkék és piros textilbőrből, chevron vagyis izé.. cikk cakk mintás design textillel:

Látjátok? Ugye látjátok? Naaaa :o)
Elküldtem a képeket Tündének, pozitív volt a visszajelzés :o)
Szóval ezen a héten útnak indul új tulajdonosa felé.

És nem fogom tudni szavakba önteni azt, amit egészen pontosan érzek... a türelmedért Tündér...
A hála.. az nem kifejezés.. valami melengető érzés a szívem táján, de nem találom a szót, ami kifejezhetné <3
Így csupán az elcsépelt szót tudom mondani: köszönöm!

Bori nem adta fel..

... nem hagyta annyiban, hogy én elbújtam.
Mert, bár elbújtam a világ elől, magamra zártam az ajtót, bekuckóztam és igyekeztem gyógyulni, Borinak "szüksége" volt rám. Pontosabban rám volt szüksége. Tőlem akart táskát.

A már meglévő mellé :o)

És, mert a tündéri lánya is birtokol már egy varrmányt tőlem... ezt miért is írtam... ja.. izé... büszkülésből :o)

Nincs és.

A lényeg, hogy Borinak szüksége volt egy fekete-fehér táskára.
Tőlem.

És nem voltam sehol.
Lemásztam a térképről.
Eltűntem.
Az okokat (nagyjából) már tudjátok.

A lényeg, hogy Bori nagyon találékonyan, fantasztikusan ügyesen megtalált.
Pedig Ő Hollandiában él.

Na, erre varrjatok gombot :o)

És akkor volt nekem alig időm, hogy kitaláljam és megvalósítsam.
És, mert teher alatt nő a pálma, én meg nagyon tudok dolgozni, ha rugdosnak (a határidők khmm...), az utolsó előtti percben (mert bizony egy bizonyos alkalomra kellett elsődlegesen) elkészültem.

A megkötés annyi volt:

fekete és fehér
a rátét csipke legyen
valamilyen virág
két fül (nem kell hosszú pánt)
saccperkábé a méret

No, ha Hollandia... ha virág... nálam tulipán :o)

Így alakult:





Nem mondhatom el senkinek...

... elmondom hát mindenkinek...

Vagy mégsem.
Mert miért teregessem a szennyest, mikor mindenkinek megvan a maga keresztje.
Zanzásítva:

- családhoz tartozó(nak mondott) személy meglopott minket durván, azóta folyamatosan hazudozik
- ígéretes lehetőség az egyik gyermekem vonatkozásában elúszott és soha vissza nem tér
- devizahiteles elszámolás
- újabb hazugságra, átverésre fény derül
- mérhetetlen irigység és rosszindulat bizonyos körökben
- fentieket megfejelve a totális anyagi összeomlás

Ez a május mérlege volt.
Nekem meg ez volt az a pont, amikor betelt a pohár és lemerült az akkumulátor.
Elfogyott az erőm, a mosolyom, az életkedvem. Minden.
Tettem a dolgom gépiesen a család és a gyerekek vonatkozásában, de semmi több.
Ülve, üres fejjel, előrefelé bambulva a semmibe, kiürülve, kimerülve, elfogyva, megtörve.

Igen, tudom.
Innen, ennyi hónap távlatából visszanézve jogos(?) a kérdés, hogy miért rinyálok.
Azért.
Azért, mert alapvetően jóhiszemű, segítőkész, pozitív, nyitott ember vagyok, akit ennyi negatív élmény térdre tud kényszeríteni. Ritkán ugyan, de olykor sikerül. Ennek az évnek a májusa ilyen volt.

És 37 éves lettem.
Röhej.
A 36... az olyan fiatalos...
Nade a 37... esküszöm olyan érzés - máig, ha belegondolok, s elmorfondírozok rajta - mint amikor fekete és a fehér kontrasztját vizsgálom. Nem, nem tudok magyarázatot. Nincs. Lélektani ügy ez nekem, nálam és kész :o) (jé, egy smile... már ez is megy...)

Szóval nem írtam, sokatoknak nem is válaszoltam, megrendeléseket türelemmel vártátok, akik mégsem, azt totálisan és abszolúte és maximálisan megértem... jövök vissza, már varrtam is :o)
(hopp, még egy smile... volt idő, hogy nem voltam képes ezt a jelet kitenni a fb üzenetekhez)

Hozok fotókat is, ma, míg erőm engedi itt leszek, időzítem a posztokat, úgyhogy ha még itt vagytok, hát maradjatok vonalban ;o)

Ölelés és mosoly Mindőtöknek <3

Írni kéne...

... mondja a jobbik eszem...

Csak... kifogyott a tinta...
Valamikor májusban....

Jövök hamarosan, vettem új lendületet tollat :o)

Ölelés, hogy vártatok, hogy kerestetek, hogy írtatok, hogy érdeklődtetek <3

Szilva