Oldalak

2018. február 7., szerda

16 hónap.

Napra pontosan 16 hónappal ezelőtt született itt az utolsó bejegyzésem.
Ez.

Szeretek írni. Pontosabban: mindig is szerettem írni. A visszajelzésekből azt szűrtem le, hogy Ti is szerettétek az olykor személyes élményekkel is teletűzdelt írásaimat. Aztán valahogy, valami megszakadt... túlzás nélkül mondhatom, hogy időről időre kerestem, kutattam az okát a miértre adható válaszokat.

Talán az interneten egyre sokasodó közösségi felületek? Az emiatt szétforgácsolt sosem elég nagy időkeret?

Igen... azt hiszem ez volt a valódi oka annak, hogy eleinte csak két, háromnaponta, majd már csupán hetente, aztán még később havonta jelentkeztem... míg végül két bejegyzés közt előfordult, hogy hónapok teltek el. Oda összpontosítottam a figyelmem, ahol kevesebb karakterrel, több embert érhettem el, ahol hamarabb lehetett interakciót kiváltani, hiszen a visszacsatolás egy alkotó ember számára fontos, mondhatni létkérdés :o)

A rendelkezésre álló időkeret, annak széle és hossza...
Régebben egyszer írtam már erről... ha írok, nem varrok. Ha varrok, nem írok...
És mivel a kenyérkeresetem a táskakészítésből adódik, muszáj volt szűkítenem az írásra szánt időkeretem. Csakhogy.

Csakhogy a facebook-on nem megjelenni, ahogy manapság, úgy akkoriban is felért - nyakatekert megfogalmazással, némi képzavarral szavakba öntve - egy kisebbfajta (ön)gyilkossági kísérlettel. Mármint a "saját biznisz" iránt elkövetett gyilkossági kísérlettel...

Így, a rövidke időt, amit az írásra engedélyeztem magamnak, oda, a facebookra összpontosítva "töltöttem el". Aztán megjelent az Instagram is, mint lehetőség. Jó, mert sokkal inkább nemzetközi, mint a facebook. Aki használja az Instát érti mire gondolok :o)
Jó, mert nem kellenek a sallangok, sokkal inkább egy jól megkomponált fotón múlik a siker, semmint a szavak, mondatok sokaságán.
Így lett Instagram oldalam is :o)

És végül... és végül, tavaly november 13-ra, nevem napjára, hosszas és titkos szervezkedésük végeredményeképp, ajándékul kaptam a családomtól a weboldalam.
A weboldalam, melyet folyamatosan építgetünk, szépítgetünk, gondosan és aprólékosan, nagy odafigyeléssel bővítgetünk.

Régen is szomorúan kellett a bloggereknek tudomásul venni, hogy egyre kevésbé van igény a hosszabb szövegekre, mert az emberek túlnyomó többsége a folyamatos rohanás, az állandó időszűke miatt az instant, gyorsan fogyasztható és emészthető dolgokra, tartalmakra "vágynak".
Így, 16 hónap távlatából méginkább megállja a helyét ez a megállapítás.

Így én is, szomorúan, de belátással, ezt a blogot quasi lezárom. Nem, nem törlöm, Isten őrizz :o)
Megmarad annak, aki idetéved, csemegézzen kedvére, de írni már nem írok többet.
Nem, nem lesz több poszt.
Kiteszem a pontot egy "korszak" végére ezzel az utolsó bejegyzéssel, s azzal, hogy várlak szeretettel Titeket az alábbi platformokon (hozzátéve, hogy a weboldalamon ennek a blognak a folytatása elérhető, ahogy a blog archívuma is):

Weboldalam
Facebook oldalam
Instagram fiókom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése