A folk madarak...

... igen, igen, a folk madarak :o)

Legalábbis ilyesmi fantázianeve van ennek a designer textilnek, Fabrikáék webáruházában :o)
(és ha rendelnétek, most tegyétek, mert akciós ;o)

A táska, ami készült, az én táskám "mintájára" lett varrmányolva. Teljesen ugyanaz a fazon, ugyanaz a méret, és ugyanúgy designer textil és textilbőr kombinációja. Eltérés annyi, hogy nincsenek fülei, és a pántja noha állítható, nem textilbőrből, hanem hevederből készült.

 

 Talpszélességében eltér az én táskámtól, ennek ugyanis szélesebb a talpa :o)

 

 Folkmadárka közelről...

 

 A táska cipzárral záródik, hogy biztonságos legyen. És, mert múltkorában volt egy felvetés, hogy mégis miképp, nos megpróbálom leírni: ha a jobb oldaladon hordod a táskát (akár vállon, akár vállon átvetve), a cipzárkocsi, a cipzár bezárt állapotában elöl van, tehát ha nyitod a táskád, a cipzárkocsit elölről húzod hátrafelé. Ez amellett, hogy praktikus, biztonságos is, hiszen, ha hátulról nyílna előrefelé, bizony nagy kegy lenne a zsebeseknek...
Bár kétségtelen, hogy nem vagyunk egyformák, eképp ki így, ki úgy vélekedik... én így csinálom ;o)

 

Szabad préda, vihető :o)

 

A neve pedig... legyen.... mondjuk... Midi Bag :o)

 

 

 



Csendben...

... voltam az utóbbi napokban.
Oka volt azonban :o)

Korábban említettem, hogy itt a városban, ahol lakom, él és tevékenykedik egy divattervező, Lovász Márta.

S, ha jól emlékszem, talán arról is beszéltem Nektek, hogy Márta a legújabb kollekciójának bemutatójára, az általa megálmodott ruhákhoz szeretne készíttetni velem táskákat.

Voltak egyeztetéseink, beszéltünk fazonokról, színekről, formákról...
De közös nevezőre, a mai napon tartott divatbemutató előtt néhány nappal, november 13-án jutottunk. Gyors textilválasztás, villámgyors utolsó megbeszélés, hogy aztán csütörtök (2013.11.14) reggeltől idegőrlő napok elé nézzek...

Nem volt egyszerű, hovatovább, iszonyatosan nehéz és embertpróbáló feladat volt.
Minden táska más méret (noha nagyon hasonló, hiszen alkalmi táskák), szabásminta szerkesztése tehát szóba sem jöhetett (időm nem lett volna rá), maradt hát a textileken való méricskélés, jelölgetés, egyesével való nyirkálás...

A textilek? Jaaaa, hát a textilek... nos, mivel soha nem tanultam sem szabni, sem varrni, sem az anyagok természetét nem ismerem mélységeiben... meggyűlt a bajom a szaténnal, taft(?)-tal, organzával(?), jersey-vel, és az összes többi csodasággal... nyeklettek, nyaklottak, csúsztak és másztak mindenfelé...

Előfordult, hogy téglalap helyett, a vágást követően rombuszt láttam magam előtt... és előfordult, hogy a sírás kerülgetett... feszített volt a tempó, magas a mérce, óriási, megugorhatatlan akadálynak sejlett az egész számomra... hát ki vagyok én, hogy egy tervező új kollekciójához készítsek alkalmi táskákat, ki vagyok én, hogy az általam varrmányolt táskák divatbemutató alkalmával, városunk és hazánk prominensei előtt "vonuljanak" a kifutón....

Biztos voltam abban, hogy ez a léc nekem magas, és biztos voltam abban is, hogy képtelen leszek megugrani...

Viszont varrtam, varrtam rendületlenül...
Hajnaltól, bizony éjszakáig... az összes napon...
(Murphy... mikor, ha nem szerdán betegedett volna meg a kisfiam, akinek nagyölelés jár, mert nagyon jól kezelte a helyzetet, hihetetlenül felnőtt módon viselkedett, és segített nekem azzal, hogy szót fogadott és ágyban maradt szinte végig :o)

Nagyon fáradt és fásult vagyok.. konkrétan úgy érzem magam, mintha lefutottam volna a maratont... szinte "fáj" még gondolkodnom is.. zsibbadt vagyok, és kába... de majd elmúlik :o)

Hogy milyenek lettek a táskák?
Az imént hívott Márti, hogy vége a bemutatónak, óriási sikerük volt, s képzeljétek (első kézből az információ, hisz' maga Márti mondta), a bemutató után nagyon sokan odamentek hozzá és dícsérték a táskákat, s konkrétan érdeklődtek utánuk...
He?
Ezen izgultam ennyit?
Ezért ültem órákon át szótlanul, vágva, fércelve, vasalva, jelölve, varrva, izgulva, idegeskedve, sokszor a félelemtől reszketve... nulla önbizalommal... és az örök kishitűségemmel?
Fene se érti ezt.

Mindjárt szerkesztem a képeket, most már megmutathatom mindet (elvégre nem lett volna etikus az új kollekció bemutatója előtt telepakolnom a blogot a táskák fotóival :o)

Hát szóval... állok, nézek magam elé üveges tekintettel.. na jó, nem is.. de bambán, annyi szent...
És nem hiszem el.. még mindig nem hiszem el...
(és még mindig fáradt vagyok, és nyúzott, és és és és :o) :o)

Frissítés... képtelen vagyok* kiválogatni a fotókat... mutatok egy csoportképet, ezen a lényeg látszik :o)

Holnap mutatom egyesével is :o)

* Neeeem, nem azért, mert annyi jó fotó van... nem érzek erőt magamban ehhez most :o(

Hogy jár...

... az, aki beír a naptárjába egy megrendelést november 18-ra, és mégis nekiáll előbb elkészíteni...

Biztosan nem mindig úgy, ahogy én jártam a minap...

Történt ugyanis, hogy néhány héttel ezelőtt megkeresett Lovász Márta, helyi divattervező, akinek korábbi divatbemutatóján már szerepeltek az általam varrmányolt táskák.

Szóval Márta megkeresett, hogy ezúttal az őszi, november 17-én tartandó divatbemutatóra készítsek - zömmel inkább - alkalmi táskákat a kollekcióhoz. Egyeztettünk, megnéztem az eddig elkészült ruhákat, illetőleg a még el nem készültekhez használt textileket... mintegy isnpirációt merítve a kelmékből :o)

És ugye, ahogy említettem, jobbára inkább alkalmi jellegűek a bemutatandó kollekció darabjai, ezért a táskák színe túlnyomó többségben fekete lesz. Nyilván a fazon, a kivitelezés az én fantáziámra van bízva, de a szín ugye... és bizony nehezen duráltam magam neki a dolognak, amikor érkezett meskán belső üzenetben egy megkeresés, egy már meglévő táska kapcsán.

Ezt a táskát szerette volna a megrendelő viszontlátni 2in1 Bag-ként.

Feltűrtem a (nem létező) ingem ujját, s mielőtt a sorozatban gyártandó fekete alkalmi táskáknak nekifogtam volna, a megbeszélt határidő előtt elkészítettem...

Mikor kész lettem, örömmel léptem be aprócska boltomba, hogy belső üzenetben értesítsem a megrendelőt az örömhírről, miszerint elkészült a táska :o)

Ott várt az üzenet, millió bocsánatkérés közepette, hogy mégsem, mert lányának - akinek szánta születésnapi ajándékul - megmutatta az ihletadó Mini Bag-et, aki inkább egy sötétebb táskát tudott volna elképzelni őszi/téli öltözékéhez...

Egyebekben megnyugtattam, hogy tökéletesen megértem, hiszen én is Anya vagyok, s mindig szeretném a gyermekeim vágyait a lehető legteljesebb módon kielégíteni, na pláne a Nekik szánt ajándékokat úgy megválogatni, hogy ne egyfajta "huhh, ezen is túlvagyok" érzés kísérje, hanem valódi örömöt lássak, láthassak a szemükben, a boldogságos mosoly kísérőjeként az átadást követően :o)

Amiért ezt elmeséltem az csupán a túlbuzgóságom következményeire való rávilágítás, ami persze korántsem általános érvényű, ergo nem mindig ez a végeredmény, csak ez most épp így alakult...

Így aztán jöttem megmutatni a kész táskát, s tudatni, hogy szabad préda ;o)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt elérhető ;o)

 

 

 

 



 

 

 

 

 

Cudar idő...

... volt mifelénk nemrég...

Akkoriban készítettem ezt a táskát, és akkoriban készítettem róla bitang rusnya fényképeket...
Akármi módon állítgattam a fotóapparátot, rendre narancsszín nézett velem szembe...

No, de ma... a hét harmadik napsütéses napján.... eszembe jutott, hogy esmeg próbálkozom.
És lőn...

Mini Bag fazon, teljes egészében textilbőrből készült táska.
Gyönyörű élénk piros (én erre a színárnyalatra vágom rá kapásból, hgoy "Carmen-piros") és fekete.
Tipikusan olyan női táska, amit tudni kell viselni ;o)

No, de...

... el ne felejtsem ezt is megmutatni :o)

Ez is megrendelés volt, kész van egy ideje, de fotózni nem tudtam máig...
(vagyis tudtam volna, de azokért a fényképekért minimum 8 év kötél általi halál járt volna :o) :o) :o)

Mini Bag fazon ez is (érdekes, nem gondoltam volna, hogy ekkora népszerűsége lesz ennek a fazonnak, méretnek :o) csokoládébarna és bézs kordból, szintén egy régebben készült táska volt a megrendelés alapja ;o)

Ezt a táskát meglátva keresett meg a megrendelő.
A "megbízatást" elvállaltam, aztán hozzáfogva jöttem rá, hogy nincs már annyi bézs kordom, hogy a korábbi táskát so-so megvalósítsam...
Nyiredékekből összebarkácsolni meg ugye nem az én stílusom...

Fogtam magam, és engedély nélkül partizánkodtam egyet ;o)

Az alja és a hátulja csokoládébarna kord, csupán az eleje készült bézsből (mivel csupán egyetlen táska-lapot tudtam leszabni belőle egyben).

Nézzétek csak:

 

 

 

 

 

 

Újra zöld...

... egészen pontosan az imádott fűzöld...

Ha rég' velem vagy, emlékszel, hogy ez a gyönyörű kord nagyon messziről utazott hozzám, Tünde Tündér jóvoltából :o) Annyira szeretem ezt a színt, az árnyalatát, úgy vigyázok, hogy ügyesen szabjam... minden négyzetcentimétere kincs számomra, és már most tudom, hogy ha elfogy... hát szomorú leszek... nagyon...

Ez is egy megrendelés volt, méghozzá szintén egy korábban, megrendelésre készített táska alapján érkezett megrendelés :o)

Nem készítettem ugyanolyanra ;o)

Mini Bag fazonú táska, csokoládébarna és fűzöld kordból, állítható pánttal, cipzáros kivitelben, belül osztott zsebbel és kulcstartó karabínerrel :o)

És nézzétek csak, megmutatom miért imádom a lakásunkat.. pontosabban ezért IS imádom :o)
A konyha kivételével az összes ablak déli tájolású.. és minden alkalommal, mikor süt a nap, ilyen csodálatosan táncolnak az árnyékok a nappalinkban :o)

Ezeket a képeket akkor készítettem, mikor még nem volt teljesen "tiszta" a fotósarokra vetődő fény.. mikor még az "útjában álltak" az erkélyünk előtti fák és a virágaim a nappaliban :o)

Szerintem gyönyörű...

Ugye, hogy meseszépek a fények? Ahogy az árnyak is... :o)

Vannak olyan...

... helyzetek, amikor meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve...

Ez is egy ilyen helyzet volt ;o)

Már írtam róla többször, említem most is, hogy a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület a közelgő koraszülött világnap alkalmából játékot hirdetett, összekötvén a hasznost a kellemessel ;o)
Eszter barátnőmmel felajánlottunk a nyeremények sorába egy táska-notesz szettet...
Játékfelhívás és részletek: itt elérhető
A szett, amit felajánlottunk: itt látható ;o) de emellett a fődij egy wellness hétvége, és holnap (2013. november 7.) éjfélig még lehet nevezni ;o) Szóval, ha eddig nem, még simán megtehetitek, hogy kattintotok néhányat :o)

És.. amellett, hogy szerettem volna a figyelmet felhívni ismét a játékra, ugyebár utaltam a táska-notesz szettre is... természetesen facebook oldalamra is felkerült a játékfelhívás... és épp, hogy csepp idő eltelt, érkezett egy megkeresés... "úúúgy szeretnék egy ilyen táskát... pontosan ugyanilyet"

No lám, van, aki nem bízza a véletlenre, had' ne mondjam, nem kacérkodik Fortunával :o)

A táska elkészült... mégsem pontosan ugyanolyan lett... szép is lenne ;o)
(és megsúgom... a belseje teljesen más ;o)

Csokoládébarna és bézs kordból készült, Mini Bag fazonú táska. Vállpántja állítható, belseje pamutvászon, mindkét oldalon osztott zsebekkel, és kulcstartó karabínerrel ;o)
Az óarany színű (vagy bronzos?) szalagot nagyikámtól kaptam, nem mai "termék" viszont gyönyörű, és amiért különösen becses számomra.. az egyrészt a kora, másrészt, hogy nagyim megvigyázta és rám gondolt, mikor a kezébe került néhány hónapja.. :o)

Írtam...

... elmúlt napokban sokszor, sokfélét... amire céloznék, az a varrás :o)

Csurgott az eső, napokig borult volt az idő, így a kész táskák is várták sorsukat a fotózást.
Ma csodálatos, napfényes idő van, így mihelyst a "fotósarok"-hoz ért a napfény, ugrottam sürgén-fürgén :o)

Szóval hoztam a fotókat Nektek ;o)

Elsőre, egy olyan táska, ami készült korábban egyszer ebben a színösszeállításban, de pontosan a most mutatandónak az inverze volt :o) Itt az eredeti ;o)

És itt a mostanság készült:

 

 

Modellt tekintve Ultra Mini Bag, kézben, csuklón, vállon hordható, mert két füle van... így kérte ugyanis Zita, aki ennek a táskának a boldog tulajdonosa :o)

 

Találtam...

... méghozzá a sokak által nem kedvelt fb-on... és bár kerestem, legnagyobb sajnálatomra nem leltem* a szerzőjét...

Tetszik, így megosztanám Veletek is:

Szeretnék hinni és hittel élni
Szeretnék mindig remélni
Szeretném, ha boldogság venne körül
S látni azt, hogy minden ember örül
Szeretnék segíteni a bajban lévőknek,...
S pénzt adni a kéregetőknek
Szeretnék örülni más örömének
S tapsolni a más sikerének
Szeretném, ha béke lenne mindenütt
Robbanás helyett hallani hegedűt
Szeretnék csak örömömben sírni
A búslakodókat megvigasztalni.
Szeretnék mindig nevetni, kacagni
Másokat is mosolyogni látni.
Szeretném, ha mindez így lenne,
Más is ugyanígy hinne benne,
Ha tetteinket a szeretet vezérelné,
S ha ez így maradna mindörökké.

 

Hiszem, hogy ha mind, vagy legalább nagyon sokan így gondolkodnánk... a világ... egy jobb hely lehetne...

 

* nem, google sem volt barátom ezúttal...

FRISSÍTÉS!
Egy nagyon kedves virtuális barát elküldött egy linket, lehet, hogy megvan a szerző :o)

Itt olvasható ;o)


Köszönöm Tünde :o)
Nagyon köszönöm ;o)
 

 

 

 

 

Helyzetjelentés...

... az elmúlt három napról...

Kilenc(!) táskahéj / táskakülső kész, összevarrva várja a bélésnek való pamutvásznat, amit holnap kell(ene) megvennem hozzájuk. Fotót nem hoztam, rettenet idő volt egész nap... legalábbis fotózáshoz rettenet :o(

Pénteken délelőtt gyorsan főztem, hamar ebédeltünk, kora délután elmentünk világítani (t.i.: mécsest gyújtani) a temetőbe szeretteinkhez, akik mind-mind idejekorán hagytak itt minket :o(

Megjegyzem, míg az ebéd főtt a tűzhelyen és sült a sütőben, a konyhaasztalon szabtam, vágtam, vasaltam...

Szombaton az évtizedes családi hagyomány* szerint, nagyikámhoz mentem** főzni, méghozzá jóféle töltött káposztát.. érdekes, de a családban valahogy rajtam maradt ez a menü... már úgy értem, hogy érdekes, hogy ezt, bárhányan is jövünk össze, mindig én készítem... állítólag nagyon jól... lehet, hogy ezért is maradt a "nyakamon"? :o)

* Családi hagyomány... igen, és bizony, tényleg évtizedes... kicsi lány voltam még, és tudom, mert emlékszem, hogy már akkoriban is minden hétvégén (változó volt, hogy szombaton vagy vasárnap) meghívtak minket Édesanyám szülei egy ebédre :o) Valójában persze azért, hogy együtt legyen a család :o) Nagypapim fájdalmasan régóta nincs már velünk, de a hagyomány mit sem változott, csak tudjátok eleinte - papikám halála után hónapokig - más célja volt... mamócám támogatása, a Vele való együttlét... hogy érezze, mi itt vagyunk Neki...

Aztán szép lassan, csendben, hangtalanul kőbe vésődött, hogy ha szombat (mert végül szombat lett az állandó), akkor mamucikánknál van az egész család... bizony, az egész, mert ekkor már nem csak mi négyen (anyum, apum, tesóm és én) mentünk, hanem nővérem a fiával, és aztán már, ahogy "bekötötték a fejem" én is férjestül, gyerekestül... szóval a létszám mostanára igencsak megszaporodott...

De, hogy gömbölyű legyen a történet: az én nagymamim, aki egy sürge-fürge teremtés, és korát meghazudtolóan fiatalos, bizony-bizony, jövő márciusban tölti a 89-dik életévét... és remélem Isten sokáig engedi, hogy örülhessünk a Vele való együttlétnek :o)

Szóval a történet kerekségéhez... mivel mamucit kímélni szerettük volna, hogy had' maradjon meg Neki a családi együttlét öröme, és ne kipurcanva, egész délelőtti főzőcskézés után huppanjon le közénk, nővéremmel évekkel ezelőtt összefogtunk és "fordában" jártunk főzni szombatonként. Egyszer Ő, egyszer én....
Mígnem egy alkalommal mindketten elvesztettük a fonalat, hogy ki is a soros, és egyszerre megjelentünk mamuci konyhájában :o) :o)
No, azt a vihogást, visítva röhögést, sírva kacagást tán soha nem feledem, amit akkor, azon az első "közös-főzős" szombaton műveltünk.. és attól fogva valahogy mindig igényeltük a közösen főzést :o)

És imádom... egyrészt, mert nagyon tisztelem, becsülöm és szeretem a nővérem, szeretek Vele lenni, szeretek Vele beszélgetni, röhögni, az élet nagy dolgait megvitatni.... másrészt félszavakból megértjük egymást, kifejezetten flottul tudunk együtt "dolgozni" és úgy egyáltalán... nagyon összeszokott páros a mienk... de a töltött káposzta, az aludttejes prósza, a fasírozott, az almás palacsinta, vagy épp a májgombóc leves, a krumplis pogácsa... naaaa, az mindig az én dolgom... ahogy a hagymapucolás és vágás, a rizsfőzés, a húspanírozás meg az övé :o) :o)

De csuda klassz dolog, hogy soha nem kapunk hajba semmin, valahogy minden kialakult, mindketten tudjuk mikor, mire van éppen szüksége a másiknak, mikor kell egy lépést tenni a fal felé, hogy a másik munkáját ne zavarjuk... jó ez így.. nna :o)

** mentem, mert nővérem kivételesen a dolgozódott ezen a szombaton :o(

Szóval, amit az egészből ki szerettem volna hozni, hogy szinte mániákusan igyekszem a napom logikusan felépíteni... szombaton reggel villant a szikra, hogy miért fecsérelném el azt a temérdek időt, amit tölthetnék hasznosan is.. hiszen, ha a gombócok a káposzta közé be vannak szuszakolva, és a fedő alatt főnek, nincs nekem dolgom vele... ergo... akár varrhatnék is :o)

A gondolatot tett követte, gyorsan összepakoltam a kiszabott táska alkatrészeket, fogtam a varrógépem, meg a köcöllékeket (cérna, olló, szálvágó, gomboncostű, et cetera) és úgy indultam a dolgomra :o)

És amíg a töltött káposzta két edényben a tűzön rotyogott, én bizony mamikám mellett a nappaliban varrmányoltam :o)

És, mert "ölég" hosszúra sikerültem így is... legyen annyi elég, hogy a vasárnapot is so-so sikerült hasznosan töltenem :o)

Fotók talán holnap... remélem a nap is kisüt...

 

Megbuggyant...

... a táskakészítő...

Hegyekben a megrendelések, amiket nagy igyekezettel készít ugyan... de azért csak-csak rosszalkodik kicsinyt :o)

Délelőtt, míg az ebéd a tűzhelyen és a sütőben rotyogott, fogta magát, kihurcolkodott a naaagy étkezőasztalhoz a konyhába, és fogta magát, feltűrte a (nem létező) inge ujját, és két kavarintás között szabott és szabott és vágott és nyesett és vasalt és tűzött....

Hát most szóljatok hozzá... nem bolond ez a lány asszony táskakészítő?
Körmére ég lassan a munka, de nem és nem és nem bírja megállni, hogy a hetek óta tornyokban álló szebbnél szebb textilek, amiket  Fabrikáéktól és a Kell-me-től és ráadásként még Textil Cottage-tól rendelt... szóval, hogy a textileket ne formálja végre táskákká...
Skandallum...

No, de azért, hogy értelme is legyen annak, amit csinál, két pipát kitehet a noteszében :o) :o)

Érdekes egyébként - hogy visszavegyem a szót a mesemondótól - ez a táska.
Mind az anyagát, mind a méretét illetően.
Ha jól számolom, ezzel a kettővel együtt már öt ugyanilyen darabot készítettem... ööö... majdnem ugyanilyent, hisz' a minta és a bélés mindig más és más ;o)

Mutatom sorban, aztán a végén együtt is, sőt, mutatok huncut "műhelyfotókat" is ;o)

 

A másik táska:

És íme, a kettő együtt:

Mindkettő Ultra Mini Bag, belül egyik oldalán osztott zsebbel, kulcstartó karabínerrel, állítható pánttal, cipzárral :o)

És ahogy ígértem... mert ez mindig úgy működik nálunk, hogy a kölkincék közül egyik vagy másik, vagy éppenséggel mindkettő odakunyerálja magát, hogy "Anyaaaa, én is, én is, ééééén iiiiiis had' legyek rajt a képen" :o) :o)
Ezúttal Andris kezdte, bár az igazat megvallva ezúttal nem is baj, hisz' a 9 éves fiamhoz lehet valamelyest viszonyítani a táska méreteit ;o)

A képhez azért annyit még hozzátennék, hogy a háttérben valamelyik csatornán (NatGeo, Spektrum, ilyesmi) éppen jégszobrokat faragtak, és naná, hgoy annyira lenyűgöző volt számára, hogy még véletlenül sem a fotóapparát felé nézett, hanem belebambult a tv képernyőjébe :o) :o)

És, ha már Andris odasomfordált odanyomult, akkor naná, hogy Gigi sem maradhat ki a mókából...
(jelzem.. még mindig jégszobrokat faragtak... :o) :o) :o)

.... és akkor a két kis törpe-kommandós összenézett, és olyan harsány és göndör kacagásban törtek ki, hogy zengett belé a ház :o) :o) :o)

... azóta sem tudtam belőlük kiszedni, hogy min nevettek olyan göndören :o)

 

Nos, hát így vagyunk mink :o)