2013. november 3., vasárnap

Helyzetjelentés...

... az elmúlt három napról...

Kilenc(!) táskahéj / táskakülső kész, összevarrva várja a bélésnek való pamutvásznat, amit holnap kell(ene) megvennem hozzájuk. Fotót nem hoztam, rettenet idő volt egész nap... legalábbis fotózáshoz rettenet :o(

Pénteken délelőtt gyorsan főztem, hamar ebédeltünk, kora délután elmentünk világítani (t.i.: mécsest gyújtani) a temetőbe szeretteinkhez, akik mind-mind idejekorán hagytak itt minket :o(

Megjegyzem, míg az ebéd főtt a tűzhelyen és sült a sütőben, a konyhaasztalon szabtam, vágtam, vasaltam...

Szombaton az évtizedes családi hagyomány* szerint, nagyikámhoz mentem** főzni, méghozzá jóféle töltött káposztát.. érdekes, de a családban valahogy rajtam maradt ez a menü... már úgy értem, hogy érdekes, hogy ezt, bárhányan is jövünk össze, mindig én készítem... állítólag nagyon jól... lehet, hogy ezért is maradt a "nyakamon"? :o)

* Családi hagyomány... igen, és bizony, tényleg évtizedes... kicsi lány voltam még, és tudom, mert emlékszem, hogy már akkoriban is minden hétvégén (változó volt, hogy szombaton vagy vasárnap) meghívtak minket Édesanyám szülei egy ebédre :o) Valójában persze azért, hogy együtt legyen a család :o) Nagypapim fájdalmasan régóta nincs már velünk, de a hagyomány mit sem változott, csak tudjátok eleinte - papikám halála után hónapokig - más célja volt... mamócám támogatása, a Vele való együttlét... hogy érezze, mi itt vagyunk Neki...

Aztán szép lassan, csendben, hangtalanul kőbe vésődött, hogy ha szombat (mert végül szombat lett az állandó), akkor mamucikánknál van az egész család... bizony, az egész, mert ekkor már nem csak mi négyen (anyum, apum, tesóm és én) mentünk, hanem nővérem a fiával, és aztán már, ahogy "bekötötték a fejem" én is férjestül, gyerekestül... szóval a létszám mostanára igencsak megszaporodott...

De, hogy gömbölyű legyen a történet: az én nagymamim, aki egy sürge-fürge teremtés, és korát meghazudtolóan fiatalos, bizony-bizony, jövő márciusban tölti a 89-dik életévét... és remélem Isten sokáig engedi, hogy örülhessünk a Vele való együttlétnek :o)

Szóval a történet kerekségéhez... mivel mamucit kímélni szerettük volna, hogy had' maradjon meg Neki a családi együttlét öröme, és ne kipurcanva, egész délelőtti főzőcskézés után huppanjon le közénk, nővéremmel évekkel ezelőtt összefogtunk és "fordában" jártunk főzni szombatonként. Egyszer Ő, egyszer én....
Mígnem egy alkalommal mindketten elvesztettük a fonalat, hogy ki is a soros, és egyszerre megjelentünk mamuci konyhájában :o) :o)
No, azt a vihogást, visítva röhögést, sírva kacagást tán soha nem feledem, amit akkor, azon az első "közös-főzős" szombaton műveltünk.. és attól fogva valahogy mindig igényeltük a közösen főzést :o)

És imádom... egyrészt, mert nagyon tisztelem, becsülöm és szeretem a nővérem, szeretek Vele lenni, szeretek Vele beszélgetni, röhögni, az élet nagy dolgait megvitatni.... másrészt félszavakból megértjük egymást, kifejezetten flottul tudunk együtt "dolgozni" és úgy egyáltalán... nagyon összeszokott páros a mienk... de a töltött káposzta, az aludttejes prósza, a fasírozott, az almás palacsinta, vagy épp a májgombóc leves, a krumplis pogácsa... naaaa, az mindig az én dolgom... ahogy a hagymapucolás és vágás, a rizsfőzés, a húspanírozás meg az övé :o) :o)

De csuda klassz dolog, hogy soha nem kapunk hajba semmin, valahogy minden kialakult, mindketten tudjuk mikor, mire van éppen szüksége a másiknak, mikor kell egy lépést tenni a fal felé, hogy a másik munkáját ne zavarjuk... jó ez így.. nna :o)

** mentem, mert nővérem kivételesen a dolgozódott ezen a szombaton :o(

Szóval, amit az egészből ki szerettem volna hozni, hogy szinte mániákusan igyekszem a napom logikusan felépíteni... szombaton reggel villant a szikra, hogy miért fecsérelném el azt a temérdek időt, amit tölthetnék hasznosan is.. hiszen, ha a gombócok a káposzta közé be vannak szuszakolva, és a fedő alatt főnek, nincs nekem dolgom vele... ergo... akár varrhatnék is :o)

A gondolatot tett követte, gyorsan összepakoltam a kiszabott táska alkatrészeket, fogtam a varrógépem, meg a köcöllékeket (cérna, olló, szálvágó, gomboncostű, et cetera) és úgy indultam a dolgomra :o)

És amíg a töltött káposzta két edényben a tűzön rotyogott, én bizony mamikám mellett a nappaliban varrmányoltam :o)

És, mert "ölég" hosszúra sikerültem így is... legyen annyi elég, hogy a vasárnapot is so-so sikerült hasznosan töltenem :o)

Fotók talán holnap... remélem a nap is kisüt...




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése