Csendben...

... voltam az utóbbi napokban.
Oka volt azonban :o)

Korábban említettem, hogy itt a városban, ahol lakom, él és tevékenykedik egy divattervező, Lovász Márta.

S, ha jól emlékszem, talán arról is beszéltem Nektek, hogy Márta a legújabb kollekciójának bemutatójára, az általa megálmodott ruhákhoz szeretne készíttetni velem táskákat.

Voltak egyeztetéseink, beszéltünk fazonokról, színekről, formákról...
De közös nevezőre, a mai napon tartott divatbemutató előtt néhány nappal, november 13-án jutottunk. Gyors textilválasztás, villámgyors utolsó megbeszélés, hogy aztán csütörtök (2013.11.14) reggeltől idegőrlő napok elé nézzek...

Nem volt egyszerű, hovatovább, iszonyatosan nehéz és embertpróbáló feladat volt.
Minden táska más méret (noha nagyon hasonló, hiszen alkalmi táskák), szabásminta szerkesztése tehát szóba sem jöhetett (időm nem lett volna rá), maradt hát a textileken való méricskélés, jelölgetés, egyesével való nyirkálás...

A textilek? Jaaaa, hát a textilek... nos, mivel soha nem tanultam sem szabni, sem varrni, sem az anyagok természetét nem ismerem mélységeiben... meggyűlt a bajom a szaténnal, taft(?)-tal, organzával(?), jersey-vel, és az összes többi csodasággal... nyeklettek, nyaklottak, csúsztak és másztak mindenfelé...

Előfordult, hogy téglalap helyett, a vágást követően rombuszt láttam magam előtt... és előfordult, hogy a sírás kerülgetett... feszített volt a tempó, magas a mérce, óriási, megugorhatatlan akadálynak sejlett az egész számomra... hát ki vagyok én, hogy egy tervező új kollekciójához készítsek alkalmi táskákat, ki vagyok én, hogy az általam varrmányolt táskák divatbemutató alkalmával, városunk és hazánk prominensei előtt "vonuljanak" a kifutón....

Biztos voltam abban, hogy ez a léc nekem magas, és biztos voltam abban is, hogy képtelen leszek megugrani...

Viszont varrtam, varrtam rendületlenül...
Hajnaltól, bizony éjszakáig... az összes napon...
(Murphy... mikor, ha nem szerdán betegedett volna meg a kisfiam, akinek nagyölelés jár, mert nagyon jól kezelte a helyzetet, hihetetlenül felnőtt módon viselkedett, és segített nekem azzal, hogy szót fogadott és ágyban maradt szinte végig :o)

Nagyon fáradt és fásult vagyok.. konkrétan úgy érzem magam, mintha lefutottam volna a maratont... szinte "fáj" még gondolkodnom is.. zsibbadt vagyok, és kába... de majd elmúlik :o)

Hogy milyenek lettek a táskák?
Az imént hívott Márti, hogy vége a bemutatónak, óriási sikerük volt, s képzeljétek (első kézből az információ, hisz' maga Márti mondta), a bemutató után nagyon sokan odamentek hozzá és dícsérték a táskákat, s konkrétan érdeklődtek utánuk...
He?
Ezen izgultam ennyit?
Ezért ültem órákon át szótlanul, vágva, fércelve, vasalva, jelölve, varrva, izgulva, idegeskedve, sokszor a félelemtől reszketve... nulla önbizalommal... és az örök kishitűségemmel?
Fene se érti ezt.

Mindjárt szerkesztem a képeket, most már megmutathatom mindet (elvégre nem lett volna etikus az új kollekció bemutatója előtt telepakolnom a blogot a táskák fotóival :o)

Hát szóval... állok, nézek magam elé üveges tekintettel.. na jó, nem is.. de bambán, annyi szent...
És nem hiszem el.. még mindig nem hiszem el...
(és még mindig fáradt vagyok, és nyúzott, és és és és :o) :o)

Frissítés... képtelen vagyok* kiválogatni a fotókat... mutatok egy csoportképet, ezen a lényeg látszik :o)

Holnap mutatom egyesével is :o)

* Neeeem, nem azért, mert annyi jó fotó van... nem érzek erőt magamban ehhez most :o(

Ajándék..

... ajándék, amit én kaptam a sorstól, Istentől... mondjuk a blog születésnapjának alkalmából ;o)

Történt ugyanis, hogy csütörtökön Férjem hazarohant, s nekemszegezte a kérdést: "Mennyi táskád van, ami mozgósítható?"

El tudjátok képzelni, hogy milyen pöszén néztem? Meglehetősen ugyanis :o)
De azért összeszorult a gyomrom, hogy miről lehet szó... hiába no, öreg vagyok én már ehhez :o) :o)
Szóval feleltem a kérdésre, majd rögtön visszakérdeztem, hogy "Miért?????"

"Mert szombaton divatbemutatóra mennek a táskáid!" - jött a válasz...

A gondolataimban háromszor cikázott oda és vissza a kérdés: "Vattafaaaakkkk????"

Hát nos kérem, ennyi az előzmény... a magyarázat pedig:

Az idei 'Múzeumok éjszakája' alkalmából is megrendezésre került - sok más nagyon fontos program mellett - Lovász Márta kaposvári ruhatervező és szalontulajdonos divatbemutatója. Az Ő egyedi tervezésű ruháihoz használták az általam készített táskákat, ami számomra... nos igencsak megtisztelő volt, bár aki ismer engem, pontosan tudja, hogy zavaromban legszívesebben elbújtam volna... :o)

A férjem, az apukám és a nagylányaim készítettek fotókat, ezekből szemezgettem, hogy meg tudjam mutatni Nektek is. Nekem nagyon nagy élmény volt, de tényleg a víz vert, a szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor a nevem kimondták, meg úgy általában... hihetetlen élmény volt, annyi bizonyos :o)
Természetesen a hétköznapi viselethez szolgáltak kiegészítőül az általam varrmányolt táskák, pontosabban 5 darab :o)

A bemutató Kaposvár egyik legszebb utcáján volt, amit amúgy mi kaposváriak csak "sétálóutcának" nevezünk a mindennapok során, noha a hivatalos neve Fő utca :o)
Mindenesetre szuperfantasztatikus :o) hely egy szuperfantazmányos divatbemutatóhoz :o)

 

 

 

 

 

 

 

Huhh... még mindig alig hiszem, hogy ez megtörtént velem... illetve a táskákkal ;o)

(és az egyik Riley Blake textilből készült táskám azóta a Fő utcai Elegáns Ruhaszalon kirakatában van... na, erre varrjatok gombot :o) )

 

 

Ugye, tényleg szép ajándék egy blogszülinapra?

 

:o)