2013. november 17., vasárnap

Csendben...

... voltam az utóbbi napokban.
Oka volt azonban :o)

Korábban említettem, hogy itt a városban, ahol lakom, él és tevékenykedik egy divattervező, Lovász Márta.

S, ha jól emlékszem, talán arról is beszéltem Nektek, hogy Márta a legújabb kollekciójának bemutatójára, az általa megálmodott ruhákhoz szeretne készíttetni velem táskákat.

Voltak egyeztetéseink, beszéltünk fazonokról, színekről, formákról...
De közös nevezőre, a mai napon tartott divatbemutató előtt néhány nappal, november 13-án jutottunk. Gyors textilválasztás, villámgyors utolsó megbeszélés, hogy aztán csütörtök (2013.11.14) reggeltől idegőrlő napok elé nézzek...

Nem volt egyszerű, hovatovább, iszonyatosan nehéz és embertpróbáló feladat volt.
Minden táska más méret (noha nagyon hasonló, hiszen alkalmi táskák), szabásminta szerkesztése tehát szóba sem jöhetett (időm nem lett volna rá), maradt hát a textileken való méricskélés, jelölgetés, egyesével való nyirkálás...

A textilek? Jaaaa, hát a textilek... nos, mivel soha nem tanultam sem szabni, sem varrni, sem az anyagok természetét nem ismerem mélységeiben... meggyűlt a bajom a szaténnal, taft(?)-tal, organzával(?), jersey-vel, és az összes többi csodasággal... nyeklettek, nyaklottak, csúsztak és másztak mindenfelé...

Előfordult, hogy téglalap helyett, a vágást követően rombuszt láttam magam előtt... és előfordult, hogy a sírás kerülgetett... feszített volt a tempó, magas a mérce, óriási, megugorhatatlan akadálynak sejlett az egész számomra... hát ki vagyok én, hogy egy tervező új kollekciójához készítsek alkalmi táskákat, ki vagyok én, hogy az általam varrmányolt táskák divatbemutató alkalmával, városunk és hazánk prominensei előtt "vonuljanak" a kifutón....

Biztos voltam abban, hogy ez a léc nekem magas, és biztos voltam abban is, hogy képtelen leszek megugrani...

Viszont varrtam, varrtam rendületlenül...
Hajnaltól, bizony éjszakáig... az összes napon...
(Murphy... mikor, ha nem szerdán betegedett volna meg a kisfiam, akinek nagyölelés jár, mert nagyon jól kezelte a helyzetet, hihetetlenül felnőtt módon viselkedett, és segített nekem azzal, hogy szót fogadott és ágyban maradt szinte végig :o)

Nagyon fáradt és fásult vagyok.. konkrétan úgy érzem magam, mintha lefutottam volna a maratont... szinte "fáj" még gondolkodnom is.. zsibbadt vagyok, és kába... de majd elmúlik :o)

Hogy milyenek lettek a táskák?
Az imént hívott Márti, hogy vége a bemutatónak, óriási sikerük volt, s képzeljétek (első kézből az információ, hisz' maga Márti mondta), a bemutató után nagyon sokan odamentek hozzá és dícsérték a táskákat, s konkrétan érdeklődtek utánuk...
He?
Ezen izgultam ennyit?
Ezért ültem órákon át szótlanul, vágva, fércelve, vasalva, jelölve, varrva, izgulva, idegeskedve, sokszor a félelemtől reszketve... nulla önbizalommal... és az örök kishitűségemmel?
Fene se érti ezt.

Mindjárt szerkesztem a képeket, most már megmutathatom mindet (elvégre nem lett volna etikus az új kollekció bemutatója előtt telepakolnom a blogot a táskák fotóival :o)

Hát szóval... állok, nézek magam elé üveges tekintettel.. na jó, nem is.. de bambán, annyi szent...
És nem hiszem el.. még mindig nem hiszem el...
(és még mindig fáradt vagyok, és nyúzott, és és és és :o) :o)

Frissítés... képtelen vagyok* kiválogatni a fotókat... mutatok egy csoportképet, ezen a lényeg látszik :o)


Holnap mutatom egyesével is :o)

* Neeeem, nem azért, mert annyi jó fotó van... nem érzek erőt magamban ehhez most :o(





2 megjegyzés:

  1. Csodálatos dolgokat készítetél megint!
    Gratulálok!Nagyon ügyes és tehetséges vagy!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Kár volt ezen ennyit izgulni, nagyon jók lettek. De ezt már vasárnap délben megmondtam

    VálaszTörlés