Leállt...

... ugyan a facebook oldal működése a délután folyamán.. nem, nem csak nálam, hanem szerte az európai régióban... sőt, állítólag másutt is...

Ellenberger az élet nem állt meg, de nem ám :o)
Vannak nekem újabb fotóim, amiket szeretnék Veletek is megosztani :o)

Ezek a táskák is közkedveltek voltak.. hogy a fazonjuk-e, avagy a mintájuk tette-e őket azzá, én bizony nem tudom, mindenesetre csupán két példány (kétféle szín) maradt nálam abból a sorozatból:

Csokoládébarna és fekete:

 

 

 

Püspöklila és fekete:

 

 

Barna-fekete elérhető itt :o)
Lila-fekete pedig elérhető ittittittittiiiiiittttt :o)

 

 

Jujjjujjjj...

... ezt a táskát nagyon régen készítettem... és anno brutálisan rossz minőségű fotókat készítettem róla...

Valljuk be őszintén, cseppet sem kell csodálkoznom azon, hogy a bűnronda fényképek alapján senki nem látta meg benne álmai táskáját :o) :o)

No, de majd most ;o)

 

 

 

 

 

 

Erre a táskára, amellett, hogy személy szerint nekem nagyon tetszik a finomsága okán, azért vagyok büszke hihetetlenül, mert hosszas "fejben varrás" eredményeképp, itt mertem először élesben kipróbálni a cipzáros táska varrását úgy, ahogy szerintem tökéletes :o)

És még gazdátlan... a szép, színhelyes és élethű fotókat látva, remélem már nem sokáig :o)

Polcon: itt találod ;o)

 

No, idesüssetek..

... itt van, amit nemrég ígértem ;o)

Érdekes története van ennek a táskának (is) :o)

Valamikor réges régen, játékot hirdettem itt a blogon ebben a posztban, illetve a facebook oldalon is, méghozzá úgy, hogy a nyertes táskáját, elképzelése szerint elkészítem :o)
No, a lényeg, hogy gondoltam egy "hirtelen"-t, és két sorsolást tartottam, mert adni jóóóó :o)
És mert sokat kaptam a pozitív kommentekből, Tőletek :o)
Így aztán nem csupán a fb oldal kedvelői, hanem a játék megosztói között is sorsoltam.
Nos, az egyik nyertes részére készítettem egy táskát, aztán hirtelen felindulásból egy másikat is, mondván - ha már teljes egészében rám bízta - legalább a választás lehetősége legyen adott számára.

No, a lényeg, hogy az egyik táska ez volt, a másik pedig az, amelyikről - skandallum!! - egészen idáig nem készültek normális fotók, ahogy feltöltve sem lett...

Végül a rózsaszín táskát választotta a nyertes, de azért vacillált... bizony ;o) igazából az döntött végül, hogy nyakunkon volt a tavasz és a nyár, így kézenfekvőbb volt egy világosabb színösszeállítású táska, mint a sötétebb ;o)

No, akkor jöjjenek a fotók (és nem célzásnak szánom, de elérhető a boltban ;o)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Újrafotózva...

... sorozatunk következő epizódja ;o)

Most éppen ennek a posztnak a második szereplője.

Íme:

Ugye, hogy jobb, mint az eredeti fotón?

És kérlek, "sztéj tyúnd" :o)
Hamarosan übertuti táskát mutatok Nektek ;o)

És még azt is elmesélem, hogy tegnap voltunk diót "szedni" nagybátyámnál, amit a gyerekek nagyon élveztek... ööö... igazság szerint én is... felüdülés volt kiszabadulni a városból, egy völgy ici-pici falvacskájába... friss levegőn kiszellőztetni a fejem... és nézni, ahogy a gyerekek élvezik a "vidéki lét" minden pillanatát :o)

Más, bizony...

... nagyon más benyomást kelthetnek a leendő tulajdonosban ezek a fotók:

 

... mint a régiek... amik ebben a posztban vannak...

Nem leszek..

sohasem a játékszered...
:o) :o)

Írhattam volna akár ezt is, de most nem erről akartam "beszélni", hanem arról, hogy nem leszek gasztroblogger, csak el szeretnék büszkülni a leleményességemmel :o)

Történt ugyanis, hogy ma szalmaözvegyként vezényeltem le a napot, a Zuram egész későn ért haza, de még ez sem lényeg, máskor is előfordult már :o)

Hanem, hogy amikor összeszedtem a törpéket az iskolában, és hazazúgtunk, döbbentem rá, hogy az égvilágon semmi nincs itthon, amiből vacsorát főzhetnék... vagyis ami van, az mind a fagyasztóban, de este álljon neki olvasztgatni fagyott élelmiszert az, akinek hét anyja volt :o)
(persze minden tiszteletem azoké, akik ezt megteszik, nekem ma sem nem volt kedvem ehhez :o)

Így aztán, mivel a múltkori almás palacsintához meglehetős mennyiségű almát reszeltem, volt egy nagy tállal a hűtőben. Nosza, sütök almás pitykát* ühümm.... abból a 42 deka lisztből, amit a tartóban találtam :o)

Nem gond, ügyes asszony a jég hátán is megél megoldja, nem csinál problémát ebből...
Olyannyira nem, hogy a receptet sem találtam, így aztán halvány sejtéseim voltak, hogy mi kell a tésztához... képzelhetitek, mikor a lisztet, a sütőport, a vajat a vaníliás és sima cukrot összekevertem... rájöttem, hogy egyetlen tojás sincs itthon (mondtam, hogy üres volt a hűtő**)....
Nyehh, továbbra is fejet fel, hasat be, mellet ki :o) arccal előre, nem lesz semmi probléma az égvilágon :o) Elvégre mindenre van megoldás, csak akarni kell.

Pfffff....

A tészta törött, sehogy sem akart összeállni, de úgy törött ám, hogy rossz volt nézni...
Tepsi elő, sütőpapír bele, tészta indulatból bele, aztán ököllel neki... had' szóljon :o)
Én győztem :o)
"Kinyújtottam" a tésztát tepsi méretűre, morzsával (igeeen, az volt itthon) meghintettem, rá a temérdek reszelt alma, fahéj, porcukor és akkor.... ahhhammmmm... kellene egy "tetej" is rá :o)
A folyamatosan töredező tésztából... pffff....

És akkor azt mondtam, hogy a szar is le van szarva frászkarikát érdekli hogyan fog kinézni, én kézzel "rádarálom" a tetejére a maradék tésztát :o)
És lőn:

És a gyerekeknek nagyon tetszett... jobban mondva a két lányzónak, mert Andrisom belázasodott estére, így egyetlen falatot tudott enni, és visszakívánkozott az ágyába :o(
De a csajok nagyon megdícsérték, ahogy a Zuram is :o)
Akkor meg nem mindegy, hogy néz ki? :o)
(bár vessetek a mókusok elé, nekem kifejezetten tetszik ;o)

Andrisom madárlátta pitykája:

Gigi hamar betolta az első szeletet :o) (had' ne mondjam, hogy türelmetlenül várta, hogy mikor végzek már a fotózással :o) :o)

Ugye, hogy "guszta" a tetején az aaaaa, khmmm... érdekes izé? :o) :o)

Nos így esett, hogy a mai vacsora nemnormális módon, almás pityka volt nálunknál ;o)






* az almás pite beceneve valaha almás pityu volt nálunk, aztán a gyerekek almás pityut még "megebb" becézték, így lett pitéből pityka :o)
** igen, igazatok van, el kellett volna mennem a boltba, de ahogy fagyott cuccot sem volt kedvem olvasztani, úgy boltba sem volt kedvem menni... vagyok néha így... semmi sem jó, meg az ellenkezője sem :o) :o)

Hullámvasúton...

... ülök ismét...
És most megint lefelé megy.

Elmentem ma délután a gyerekekért az iskolába, és a fiam napközis tanítónénije azzal fogadott, hogy a tegnapi bábszínházi előadás alatt a fiam, két társával egyetemben, gyalázatosan viselkedett :o(

Tudom, mindig is tudtam, hogy eleven, örökmozgó, tele van élettel... de ez nem ok arra, hogy az előadás ideje alatt oda nem illő kifejezéseket kiabáljon be az osztálytársaival pusztán azért, mert a butus fejükkel úgy vélik, hogy az csuda menő...

Mennyit, de mennyit beszélgettünk estéken át arról, hogy mi a menő, és mi van a menőség mögött....
Hányszor beszéltük át, vettük végig, hogy mennyire üres semmi az egész...

Hányszor mantráztam a fiamnak azt, hogy azzal, ami a fejében van, azzal a képességgel, aminek a birtokában van, menő lehet úgy, hogy elüldögél csendesen, és semmi egyebet nem csinál, mint teszi a dolgát...

Bár ez nyilván senkit nem érdekel, abszolút családi dolog, de nálam a menőség versus nem menőség kérdésköréhez hozzátartozik ez is:
én nem vagyok híve annak, hogy a gyerekeket kicsi koruktól fogva márkaboltokban vásárolt ruhákban járassam... egyrészt azért, mert nem szeretném, ha ez lenne a mérvadó számára, nem szeretném, ha azt képzelnék, hogy attól ember valaki, hogy kizárólag drága holmikban jár... Másrészt meg miért venném meg aranyárban, ha egyetlen évszakot tudja hordani... régóta és rendszeresen a Háda-ba járok, ott veszem meg a - sokszor még címkés, senki által nem használt, minőségi - ruhákat, így pl. a farmert, a pólót, a hosszúujjú pólót. Minden gyerekemnek. Természetesen a fehérneműk, zoknik, trikók, cipők mindig normális boltban vannak véve, még mielőtt... :o)

Na, de pl. ezt is elmondtam Nekik, magyarázatot adva arra, hogy miért cselekszem így... mert - többek között - nincs értelme havonta soktízezret elkölteni azért, hogy "beálljunk a sorba" hiszen nem, bizony, hogy nem csak, sőt nagyon nem az a menő, ha valaki tetőtől talpig adidas/nike/puma/et cetera ruhákban pompázik... attól, hogy valaki menő cuccokban illeg-billeg, lehet belül (érzelmileg és értelmileg) üres, semmitmondó.

De visszakanyarodva az eredeti gondolatomhoz... azt hittem, túl vagyunk ezen a körön a fiammal (is), azaz, hogy nem törekszünk a menő státusz elnyerésére sem az öltözködésünkkel, ahogy a káromkodással és verekedéssel és egyéb renitens és kirívó viselkedéssel sem..

Erre jött a tegnapi nap (is)... amiről ugye ma szereztem tudomást :o(

Komolyan mondom... a sírással küzdöttem, ahogy hallgattam a tanítónénit....
Mindketten, tehát az osztályfőnöke és a napközis tanítónénije is egy rendkívül szimpatikus, szeretnivaló, együttműködő, egyenes ember... ízig-vérig pedagógusok.
Már az elején, évnyitó után megbeszéltük, hogy bármilyen helyzetben azonnal értesítjük egymást, ha bármi adódna, együtt keresünk megoldást...

... és akkor állok szemben ma délután J. -vel, és azt hittem elsüllyedek szégyenemben... az én fiam ugyanis az előadás alatt olyan otrombán viselkedett, hogy le sem merem írni...
És pislogtunk egymásra tanácstalanul, és kérdőn, és kétségbeesve...

És most hogyan tovább...

Már az iskolából elfelé jövet, még az autóban elmondtam Neki, hogy mérhetetlenül szomorú vagyok a viselkedése miatt, nagyon rossz érzések kavarognak bennem, és bár lehet, hogy nagyon rosszul tettem, de a véleményem is elmondtam Neki...

Mégpedig azt, hogy úgy látom, egyáltalán nem számít Neki az, hogy anya szomorú, úgy veszem észre, hogy közömbös a tekintetben, hogy a tetteinek milyen következménye* van (t.i.: kellemetlenül és rosszul érzem magam, ha a szőnyeg szélén állok)... és így tovább...

A lényeg, hogy mire hazaértünk, nem tudtam magam tűrtőztetni, megállíthatatlanul előtört belőlem a zokogás :o(

Elmondtam Andrisnak, hogy ha így viselkedik, a tanítók és később a tanárok is utálni fogják, Ő lesz nem az osztály, hanem az iskola fekete báránya... márpedig, ha Őt utálják, az nekem fáj, ha Ő lesz kiközösítve, attól én érzem rosszul magam.

Azt is elmondtam Neki, hogy kegyetlen érzés számomra, hogy a kisfiú, akit a szívem alatt hordtam, akit megszültem, akit nevelgetek/terelgetek és szeretek, az a kisfiú rohanvást megy fejjel a falnak... és én ezt tudom, és látom, és a következményekkel is tisztában vagyok, és nem azért szólok sokat és sokszor, mert piszkálni akarom, hanem azért szólok, hogy elérjem: megálljon mielőtt a falhoz ér...
Mondtam, hogy nagyon rossz útra tévedt, és nagyon erőteljes tempóban halad ezen a rossz úton...
Viszont még nem késő megállni, végiggondolni az egészet és visszafordulni új utat keresve...

Nem tudom... segítsetek... butaságot csináltam?
Tudom, hogy vagytok itt pedagógusként is és szülőként is... gyertek, kérlek, mondjátok el nekem, hogy mitévő legyek. Kérjek segítséget? Vigyem nevelési tanácsadóba? Vagy gyermekpszichológushoz?

Mert azt gondolom, vagy legalábbis úgy sejtem, illetve attól tartok... kevés vagyok már ehhez....

* ezúttal pl. a napi 30 perces időtartamú számítógépezés került tiltólistára... mint következmény

Napközben...

... még észben volt, hogy miről szeretnék írni.. de mire ideértem, naná, hogy kiment a fejemből :o)

Mondjuk nem csoda, manapság újra a szétszórtság a leginkább helytálló jelző, ha az állapotomról kell beszélnem.

Annyi minden kavarog manapság bennem... tervek, álmok, vágyak... aztán jön a valóság, no meg a kóros időhiány, így a tervek tervekként várják a megvalósulást, a vágyak csillapítatlanul ámde mélységes mélyre legyűrve leledzenek, a valóság... no igen, a valóság...

A valóság olyan körülöttem lassacskán, amilyen a mai nap is volt... :o)

A két pici (Andris és Angéla) bábszínházban voltak az iskolával.
Reggel, biztos, ami biztos, belepillantottam Gigi üzenőfüzetébe, hogy mikorra érkeznek vissza az iskolához....

És ahogy az minden nap lenni szokott, ma is elindultam délután, mikor, ha nem a szokott időben - azaz 15 óra 25 perckor - értük...

Pffff..... cirka 3/4 órát vártam rájuk... és nem az Ő hibájukból :o) :o) :o)
Mert hülyeanya szétszórt anya elfelejtette, hogy bábszínházból később érkeznek vissza, hisz' az üzenőfüzetben le is van írva... de hát ugye... :o)

Mondom, hogy szétszórt vagyok... írom a sorokat, közben azon töprengek, hogy mitismitismitis szerettem volna írni... és nem jön elő a gondolat... és ez bosszant :o(

Vallomás is van a végére: leveleket megkaptam, sokat is, rég is, holnapi napon* sort kerítek a megválaszolásukra, addig pedig leborulok térdre, és hálásan rebegek köszönetet a türelemért :o)
Viccen kívül.

Megrendelésekkel haladok, naptárban vannak, kategorizálva vannak.
Legalább e tekintetben ráncbaszedtem magam soraim :o)

Amit meg szerettem volna... nos azt jól elfelejtettem... de ha így van, bizonyára nem is volt olyan fontos ;o)

Jajajajaja, még a végére gyorsan annyit: ki tett fel nagy tétet arra, hogy október 15-én nem lesz a 3-dik osztályos fiamnak tankönyve? Mert bizony nyert... nincs még mindig... és hír sincs... sem, hogy miért nincs, sem, hogy mikor lesz...

Nekünk szülőknek, és a gyermekeinket tanító pedagógusoknak pedig senki, soha nem tartozik magyarázattal...
Bezzeg...
Ehh.

* valamikor 0 és 24 óra között, szóval nem ígérem, hogy rögtön reggel :o)

...

...

Szeretem...

Megígértem...

... hoztam hát a képeket ;o)

Azért annyit elöljáróban szeretnék megosztani Veletek, hogy a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület honlapján meghirdette a Plakátolj és Fotózz játékot, méghozzá a közelgő koraszülöttek világnapja alkalmából.

A játék végén a fődíj mellett, további ajándékok is kisorsolásra kerülnek. Többek közt egy Minden, ami papír és a SzilvaFolt Táskák által megálmodott és megalkotott táska-notesz szett is :o)

(KORE facebook oldala )

Nos, a táska és a notesz készítéséhez szükséges elő-, és hátlap elkészült, így mutatom Nektek is :o)

 Ezt is szeretném megmutatni, mert nekem már ilyenem is van :o)

 És íme, a táska, és az említett elő-, és hátlap, amiből majdan a notesz készül :o)

 

 

 

Bár nem nagyon való ide, de azért el szeretném mesélni... almás palacsintát készítettem ma ebédre a családnak (ezen a hét végén négy gyerek anyja voltam :o)

Időben nekiálltam.... és csak sütöttem, és sütöttem, és sütöttem, aztán delet harangoztak, leültettem a brigádot, hogy egyenek, mert szerintem az éhségtől már kezdtek meghibbanni :o)

És csak álltam a tűzhely mellett és még mindig sütöttem... egészen délután 3 óráig.. el tudjátok képzelni, mi mennyiség lett? Na jó, kicsit lassabban sül a benne lévő reszelt alma miatt... no, de tényleg tetemes mennyiség lett a végeredmény.. azaz, lett volna, ha közben nem fogyatkozott volna újra és újra :o) Mert a gyerek-sereg ki-kisomfordált a konyhába, és csóringált ráadást ebéd után is :o)

Hogy miért írtam le mindezt? Hát minimum megérdemlem (naná, hogy kicsikarom magamnak :o) a "Mária-valagrendet" a kitartásomért... a derekamat meg hagyjuk, mert a végén már úgy éreztem, hgoy leszakad, de majd elmúlik :o) :o) :o)

A fő, hogy a család elégedetten állt fel az asztaltól, tele pocakkal, tejfölös és fahéjas-porcukros szájszéllel :o) :o)

 



Kérem szépen...

... így is lehet :o)

Lehet ilyen nagyon szeretni az általam készített táskákat.
Mint a képen látható, szemrevaló asszonyka :o)

Büszkén, és boldogan:

 

 

Tőle kaptam ezeket a képeket, ahogy a felhatalmazást is, hogy kitegyem a blogra :o)
Köszönöm Neked :o)

És egyébként, még jó, hogy eszembe jut... ezt a képet is Tőle kaptam:
(igen, bizony sok-sok táskája van már tőlem :o)

Számomra akkora öröm ez, hogy azt igazán szavakba sem tudom önteni...

Csak és csupán...

... annyit írnék, hogy szégyelld magad!

Nagyon.

Szánalmas, amit művelsz és meg kell mondjam szánalmas vagy Te magad is...
És bár sejtem, hogy nem nagyon érdekel, de tudd: ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül.

A saját dolgod, hogy miképp teszel magad körül tönkre mindent, és mindenkit de azt nem hagyom, hogy ok nélkül belém rúgj... és tudod miért? A sunyiság és a rosszindulat miatt...

Azt ugyanis gyűlölöm. Ahogy az ostoba embereket is.

Ha elém mertél volna állni, vállalva a véleményed, és normális hangnemben elmondod, hogy mit szeretnél, részemről közös nevezőre juthattunk volna...

De egyvalamit jó, ha tudomásul veszel: ez a blog az enyém, és már megbocsáss, azt teszek közzé itt, és azt írok ide, amit akarok... ráadásul... én mindezt névvel és arccal teszem...

Pont.
Részemről az ügyet lezártnak tekintem.


És most mindenkitől (úgy értem minden tisztességes és becsületes, korrekt és egyenes) olvasómtól bocsánatot kérek a hangnem és a stílus miatt, elhihetitek, oka volt, hogy ennyire kifordultam önmagamból...

Igyekeztem diplomatikusan, a tényekre szorítkozva, cizelláltan fogalmazni... és meg kell mondjam, nagyon megerőltető volt... a történtek után pláne...

Szóval bocsánat :o)

Jövök majd képekkel ;o)
Nem is akármilyen képekkel...

Szilva

És vannak...

... az újragondolásos ügyek :o)

Amikor megszületik egy táska, és olyanná válik, amilyenné...

Később gondolat gondolatot követ, s a praktikum és biztonság jegyében, új megoldás születik... :o)

Bkv-ra bizony, köztudottan nem való nyitott tetejű (azaz mágneskapoccsal záródó) táska.
Hacsak nem... de ááá, bizonyosan nem járkál senki szívesen az okmányirodába az iratait pótolni, ahogy gondolom a pénzét sem azért viszi magával az ember lánya, hogy azt valaki más vigye haza...

Szóval cipzár... avagy zippzár... ezt biztosan észrevettétek már... hogy mindig (na jó, majdnem mindig) duplán írom le... mert tudniillik, szerintem a zippzár a helyes, de sokan cipzár-ként írják és használják a keresőkben :o) No, hát ezért a duplázás részemről... hehe, micsoda egy nőszemély vagyok... a keresőmotorok kedvét keresem, kegyükre brazírozom ;o)

A lényeg...
Emlékeztek bizonyára erre a táskára.

Nos, ezúttal született egy ehhez kísértetiesen hasonló (ámdeviszontellenben mégsem ugyanolyan!) táska, zippzáros / cipzáros :o) kivitelben, hogy munkába járáskor, a bkv-t használva, ne kapjon lábrázást az ember naponta kétszer, hogy megvan-e minden, amit a buszra felszállva még magáének tudott...

Méretek, színek azonosak, de más a bélés, és hopp... közben kinyílt az utolsó tulipán is ;o)
(kíváncsi lettem volna, hgoy észreveszitek-e :o)

 És... bár az utóbbi időben leszoktam arról, hogy mutassam a táska bélését... legyen csak meglepetés... ezúttal mégis megmutatom :o) Szerintem tündéri ez a pöttyös... kifejezetten tetszik a kontraszt az elegáns külső és a bohó belső közt :o) Arról nem is beszélve, hogy ezt a textilt az én drága nagyikámtól kaptam, aki varrónőként dolgozott egész életén át, és aki jövő márciusban tölti a 89-dik életévét, és aki olyan boldog és büszke, hogy az Ő unokája továbbviszi a varrás szeretetét :o)
Ő mesélte nekem nemrég, hogy miután a munkahelyéről hazament, a napi otthoni teendők közepette, ha tudott magának 20-30 percet csenni, hogy otthon is varrhasson, akkor már boldog volt... És ez nekem olyan sokszor eszembe jut, hisz' magam is így vagyok... reggel felkelek, napi rutin, gyerekek suliba, Férjem munkahelyre szállítmányozása után felszaladok Édesanyámhoz, iszom Vele egy kávét, és szinte futok haza, hogy varrhassak.. sokszor a déli harangszó emlékeztet, hogy innom kéne egy kávét :o) Aztán gyorsan még és még varrni... futás a gyerekekért az iskolába, Férjért munkahelyre, itthon a vacsorafőzés, sulis cuccok átnézése, átbeszélése... és bizony én este is leülök varrni.. ahogy hétvégén is :o)

Ja, de, hogy a bélés... :o) :o)
Majdnem elfelejtettem (pedig nem ám, csak megint be nem áll a szám :o) :o)

 A végére pedig egy igazi csemege:
Szerintem nem mindennapi, hogy a "Papíros Lány" :o) mit tud alkotni... és tényleg papírból :o)

Olyan...

... de tényleg olyan kedvesen érdekes helyzet, amikor azzal keresnek meg, hogy "pont ilyen táskát, pont ezzel a mérettel, pont ezzel a fazonnal, pontosan ezzel az applikációval, ugyanebből a textilből" készítsem el :o)

Érdekes, hisz' elvem, hogy nem készítek két egyformát...
Ugyanakkor kedves dolog, mert azt jelzi, hogy a munkám többeknek tetszik, s hajlandóak akár az egyediségről is lemondani annak érdekében, hogy magukénak tudhassanak egy Szilva Táskát :o)
Szóval szeretem az ilyen helyzeteket, még akkor is, ha elsőre mindig megijedek kissé :o)

Ugyebár... hát szóval nem annyira szokásom, ahogy az imént említettem is, ugyanazt kétszer megcsinálni... :o)

Hogy ez részemről agyament gondolkodás-e...  nem igazán tudom, mindenesetre tényleg mindig kihívás az ilyen megrendelés. Viszont továbbra is bizton állíthatom, hogy soha nem készítettem el kétszer ugyanazt a táskát, így mindig teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen reprodukciós megrendelések készítésekor.... nos hát, kár lenne tagadni... partizánkodom :o) :o)

De mondjuk inkább úgy, hogy huncutkodom kicsit, hiszen a virágokat másképp rendezem el, a szárakat máshogy varrom, vagy épp a béléssel "mahinálok" kicsit :o) :o)
Szóval mindig van új a nap alatt.. nálam legalábbis ;o)

És akkor, ami egy ilyen megrendelés volt:

 Ultra Mini Bag, cipzáros kivitelben, belül mindkét oldalon osztott zsebekkel, és kulcstartó karabínerrel. Pántja állítható, így vállra véve, vagy keresztben viselve is hordható.

 És amelyiket meglátván, a megrendelő kijelentette, hogy "kell egy ilyen táska" :o) Nos annak a képeit itt megnézheted :o)

Ugye, hogy távolról sem megegyező? :o)
A fényviszonyokat hagyjuk, vakuval fotóztam a frissen elkészültet (fenét frissen elkészült! tegnap este lettem kész vele, de már nem akaródzott fotóznom... ma meg.. hát a mai nap... pfff... Katát kontrollra a balesetire, megkapta a járógipszet, Andrist délelőtt a gyerekorvoshoz kontrollra, ahol megkapta a kilövési engedélyt :o) :o) hétfőn mehet suliba... a többi meg... varrtam, és varrtam, mert dolog van, de még mennyi :o)