... kezdetén, valami összefoglaló bejegyzést érzek szükségesnek...
Nekifutok hát...
A tavalyi (2012-es) év nem indult jól, január 1-ével munkanélküli lettem, bár jobb szeretem az álláskereső kifejezést :o)
Adott némi szabadságot a napi "rutin" elvégzésében a kötetlenség, bár meglehetősen nyomasztó is volt a tudat, hogy "nem kellek, nincs rám szükség" a munkaerőpiacon...
A nyomasztó tudat kerekedett felül, elindultam a lejtőn... és csak süppedtem, süppedtem lefelé a depresszióhoz közelítő mocsárban... majd márciusban, mint derült égből a villámcsapás, teljesen ellátatlan* lettem... egy félreértés következtében... egy visszafordíthatatlan félreértés következtében.
* vagyis a horribilis összegű 22.800.- Ft-os segély (úú, de utálom ezt a szót) folyósítását is megszűntették.
Ekkor már dolgozott bennem a khmm, nevezzük úgy... dac... nem fogom hagyni magam, _nem akarok_ depressziós lenni... kerestem, kutattam, és próbálkoztam az itthon töltött "munkaidő" tartamára valami hasznosnak gondolt tevékenységet keresni...
És egyszer csak megvilágosodott valami... azt talán már tudjátok, hogy régóta varrogattam, de mindig a gyerekeknek, vagy a nappaliban álló kétajtós szekrény mélyének... Akkor ezentúl nem kizárólag így, és ily módon... És nekifeküdtem a "témának", szinte mániákusan kerestem, és bújtam a neten a hasznos oldalakat, ahol a varrás "titkos" tudnivalóira rábukkanhatok... mert ugye én ezt soha nem tanultam, mégis évek óta műveltem :o)
Akik ismernek, úgy értem igazán ismernek, tudják rólam, hogy maximalista vagyok, magammal szemben mindenképp. Soha nem adok, soha nem adnék ki a kezemből olyan dolgot, aminek magam sem örülnék szívből... más kérdés, hogy én ilyenkor is mindig a hibát keresem, de ez már a roggyant személyiségemből fakad... azaz, hogy maximalista vagyok, de elégedett sosem :o)
Szóval tengernyi weblap, fórum, és blog, no meg persze könyv átrágását követően, eldöntöttem, hogy táskákat fogok készíteni :o)
Így is történt... varrtam, varrtam megállás nélkül... kizárólag kislányoknak... és a lécen csak gyűltek, gyülekeztek szép sorban...
Aztán rá kellett döbbenjek, hogy ennek se füle, se farka... hiszen ki tudja, hogy nálam vehet kislány táskát? Sem igazi, sem virtuális boltom nincs, de még csak nem is hirdetem a termékeim...
Varrógépre kupakot fel, notebook elő, böngészés újra és újra és újra...
Nagy levegő, blogot indítottam, s megírtam
az első bejegyzést :o)
Félve mutattam meg a varrmányaimat, rettegtem, hogy a közönség negatív kritikákkal áraszt el a kommentekben... Nem is mertem a "teljes alakos" fotókat feltenni, csak részleteiben mutattam meg a táskákat. Aztán újabb nagy levegő... megmutattam mindent :o) És Mindenki, tényleg Mindenki nagyon pozitív volt, és bátorító, és bíztató, ami hihetetlenül nagy erőt, és azon kívül - szavakkal meg nem fogalmazható módon - mást is adott nekem...
... aminek következtében a vezérhangya nálam, az örök kételkedőnél elkezdett mocorogni... újabb fötrés a neten, míg rátaláltam a meska oldalára, ahol - újabb hetek vívódását követően - megnyitottam A
boltot :o) Nekem ugyanis, ez egy olyan hatalmas lépés volt, amit néhány hónappal, vagy akár csak héttel korábban el sem tudtam volna képzelni... (aztán naponta, rettegve néztem a "statisztikákat".. hányan nézték meg, hányan tetszikelték, et cetera).
Aztán valami elindult...
Eladtam az első táskát, aztán hamarosan rá a másodikat is, és így szép sorban...
Közben meg varrtam rendületlenül, tervezgettem az újabb fazonokat, formákat...
... a mintákat soha, mert azok mindig a pillanatnyi lelkiállapotom, hangulatom, és kedvem "szösszenetei" :o)
Újabb nagy lépés volt, hogy megismertem a kordot, mint táska-alapanyagot... és szerelmes lettem :o)
A mai napig ez a kedvencem, ezt használom a legszívesebben :o) S alighanem maradok is hű, rám jellemző módon ;o) Persze flörtök mindig akadnak... :o)))
Elindítottam a
facebook oldalt is :o) És folyamatosan jönnek a like-ok, a kommentek, a bíztató szavak, sok smile, amiknek a mai napig pontosan úgy örülök, mint anno az első "nyilvános" bíztató szónak :o)
Az építmény alapja tehát szilárd. Annak az építménynek az alapja, amit a blog indításával, a bolt megnyitásával, a képeim publikálásával, a facebook-on való megjelenéssel elkezdtem alapozni... és Ti mindannyian, kézről kézre adogatjátok a téglákat... a téglákat, melyek az önbizalmam, az önbecsülésem felépítéséhez kellettek, kellenek... Köszönöm, hálásan köszönöm.
A varráson túl is voltak történések :o)
Szeptember 4-én megünnepeltük Gigi 6-dik születésnapját...
... majd aznap "örökbe" kaptam még egy kamaszleánykát. Ő Kata, talán többen tudjátok már, hogy Férjem előző házasságából "származó" kisebbik lánya úgy döntött, velünk szeretne ezentúl élni... így aztán hirtelen, nagycsalád lettünk, annak minden örömével, és küzdelmével együtt :o)
Szeptember 17-én megünnepeltük Andris 8-dik születésnapját... közben persze óvoda- és iskolakezdés :o)
Szeptember végén András 3(!) év elkeseredett keresés, pályázás után végre állást talált, felvették egy normális* munkahelyre, ahol október 1-vel kezdett :o) Lelkesen dolgozik azóta is :o)
* normális, úgy, mint be van jelentve, nem feketén foglalkoztatják, normális munkakörülmények között dolgozik, nna, szóval, mint egy normális, korrekt munkahely :o)
Gyomorgörcs a közelgő karácsony miatt.. három gyerek plusz még egy gyerek, aki ugye kéthetente, mindössze egy fizetésből és a két(!) kicsi után kapott családi pótlékból, növekvő hiteltörlesztés, növekvő sárga csekk hegyek... most is ökölben a gyomrom, ha visszagondolok...
Megoldottuk... igaz, hogy a sárga csekkek és a hiteltörlesztés kényszerűen decemberi esedékessége ellenére januárra tolódott, hogy következésképp a januári majd februárra... aztán a remény, hogy majd utolérjük magunkat... bízom, remélek, türelemmel :o)
Szilveszterkor bohóckodtunk, sütöttünk, főztünk, együtt voltunk, együtt búcsúztunk az óévtől, együtt köszöntöttük az új esztendőt... mi, öten :o)
Hatalmas szemekkel nézek előre, hatalmas reménnyel várom eme esztendő (jó)történéseit, és folyvást bízok :o) Máshogy azt hiszem nem is menne...
Kívánok Mindannyiótoknak legalább annyi reményt, és kitartást az új évre, mint ami bennem lobog most... és emellett kívánok egészséget, boldogságot, kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és türelmet :o)
Szívből, igazán...
És köszönöm, hogy itt vagytok, hogy velem vagytok, s remélem 2013-ban is velem tartotok :o)
P.s.: szerettem volna képekkel érdekesebbé, színesebbé tenni ezt az amúgy nagyon hosszúra nyúlt posztot, de valamiért a blogger nem engedi... ha lesz lehetőségem (engedékenyebb lesz a blogger), pótlom, ígérem :o)
