... tűnik, hogy látni vélem a fényt az alagút végén... amikor naivan azt hiszem alakulnak, irányt vesznek a dolgok, és netántalán félve, bátortalanul hinni kezdek... akkor kapok egy akkora pofont, hogy hanyatt esem...
Miért?
Ez most sok, nagyon sok(K)...
Nem túlzok, ha azt mondom: sokkolt...
Még mindig azt kérdem: miért?
Mi a fészkes fenéért rágódom? Miért kell nekem agyalnom folyton? Miért kell örökké önigazolásért marcangolnom magam? Miért? Miért? Miért????
Elégnek érzem... soknak is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése