Olyan...

... de tényleg olyan kedvesen érdekes helyzet, amikor azzal keresnek meg, hogy "pont ilyen táskát, pont ezzel a mérettel, pont ezzel a fazonnal, pontosan ezzel az applikációval, ugyanebből a textilből" készítsem el :o)

Érdekes, hisz' elvem, hogy nem készítek két egyformát...
Ugyanakkor kedves dolog, mert azt jelzi, hogy a munkám többeknek tetszik, s hajlandóak akár az egyediségről is lemondani annak érdekében, hogy magukénak tudhassanak egy Szilva Táskát :o)
Szóval szeretem az ilyen helyzeteket, még akkor is, ha elsőre mindig megijedek kissé :o)

Ugyebár... hát szóval nem annyira szokásom, ahogy az imént említettem is, ugyanazt kétszer megcsinálni... :o)

Hogy ez részemről agyament gondolkodás-e...  nem igazán tudom, mindenesetre tényleg mindig kihívás az ilyen megrendelés. Viszont továbbra is bizton állíthatom, hogy soha nem készítettem el kétszer ugyanazt a táskát, így mindig teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen reprodukciós megrendelések készítésekor.... nos hát, kár lenne tagadni... partizánkodom :o) :o)

De mondjuk inkább úgy, hogy huncutkodom kicsit, hiszen a virágokat másképp rendezem el, a szárakat máshogy varrom, vagy épp a béléssel "mahinálok" kicsit :o) :o)
Szóval mindig van új a nap alatt.. nálam legalábbis ;o)

És akkor, ami egy ilyen megrendelés volt:

 Ultra Mini Bag, cipzáros kivitelben, belül mindkét oldalon osztott zsebekkel, és kulcstartó karabínerrel. Pántja állítható, így vállra véve, vagy keresztben viselve is hordható.

 És amelyiket meglátván, a megrendelő kijelentette, hogy "kell egy ilyen táska" :o) Nos annak a képeit itt megnézheted :o)

Ugye, hogy távolról sem megegyező? :o)
A fényviszonyokat hagyjuk, vakuval fotóztam a frissen elkészültet (fenét frissen elkészült! tegnap este lettem kész vele, de már nem akaródzott fotóznom... ma meg.. hát a mai nap... pfff... Katát kontrollra a balesetire, megkapta a járógipszet, Andrist délelőtt a gyerekorvoshoz kontrollra, ahol megkapta a kilövési engedélyt :o) :o) hétfőn mehet suliba... a többi meg... varrtam, és varrtam, mert dolog van, de még mennyi :o)

Fényképek holnap...

... lesznek...


Lesznek?
Hmmm... leszneeeeek?


:o) :o) :o) :o)

Lassan...

... eltelt egy újabb hét, Andris itthon újfent...
Megint a köhögés... ebben a tanévben, sikerült abszolválnia (mindent összeadva) talán két iskolában töltött hetet...

Elvittük anno a város egyik, ha nem a legjobbjának tartott gyermek-pulmonológusához...
Mégsem sikerült előrelépnünk.. alapból kaptunk szteroidos pipákat, amik ideig-óráig könnyebbséget hoztak, de megoldást, az alapbetegség megszüntetését természetesen nem...

Merthogy, mi is az alapbetegség tulajdonképpen?
Nem tudjuk...

És ezért vagyok végtelenül szomorú, és ezért vannak ambivalens érzéseim a gyermekorvosunkkal kapcsolatban... aki egy hihetetlenül közvetlen figura, bármit meg lehet beszélni Vele, bármilyen kérdésre igyekszik a lehető legkimerítőbb választ adni... de lassan negyedik éve kínlódunk ezzel a köhögéssel, és még mindig nem érzett késztetést, hogy továbbküldje a gyereket kivizsgálásra... én meg... hát mi vagyok én... nekem kell(ene) megmondanom, hogy "ugyan, legyen kedves beutalni a gyereket Mosdósra egy alaposabb kivizsgálásra.."

Nem tudom... nekem egészen biztosan feltűnne, ha a tanév során, cirka 2-3 hetente megjelenne ugyanaz a kisgyerek, ugyanazzal a problémával... aki a rendelőben szinte fulladásig köhög... vessetek a mókusok elé, de nem gondolom, hogy a köhögés fennállása esetén az egyetlen és üdvözítő módszer a köhögés megszűntetése...

Szerintem azt lenne egyre sürgősebb kideríteni, hogy mi a csuda okozza...
És a forgatókönyv mindig, négy éve, mindig ugyanaz... szinte óráról órára...

Ehhh.. nem tudom... nem tudok okos lenni...
Nem vagyok az az asztalt verő típus, aki követelőzik, aki hangoskodik (szép szó, vaskaput nyit, elvégre ;o) mégis egyre inkább morfondírozom.. vagy orvost kell(ene) váltanunk... vagy tényleg szóvá tennem, hogy lépjünk már tovább és ne toporogjunk egy helyben...
De.. ha orvost váltunk... Mi a garancia arra, hogy a másik orvos nem veszik el a TAJ kártyák rengetegében*, mi a garancia arra, hogy megfontoltabb lesz, hogy előretekint és a megoldást keresi velünk együtt...
A másik pedig.. egyrészt tényleg nem szokásom, de ha mégis kicsit, khmm... határozottabb lennék (hogy finoman fogalmazzak :o) lenne-e eredménye vajh'? Meg egyébként is, tényleg jó viszonyban vagyunk, nagyon kedveljük családilag, mint embert ** Most akkor tényleg másszak ezek után a képébe?

Csak gondolkodom...


* tudom-tudom, ne menjünk bele abba, hgoy a praxist fenntartani csak úgy éri meg, ha minél több beteget tudhat magáénak... fejpénz, et cetera... tisztában vagyok vele.. viszont nem érdekel.. nekem ugyanis a gyerekeimről van szó...

** nagyszerű figura egyébként, nagyon közvetlen, semmi fennhéjazás, semmi felsőbbrendűségi érzés... személy szerint ugyanis kifejezetten rühellem, megvetem az olyan embereket, akik elfelejtik, hogy honnan indultak, s miután bizonyos "kasztba" bekerültek, azt hiszik, hogy különben tojnak bárki másnál.. már elnézést, de nem sikerült cizelláltabban fogalmaznom :o) :o)


(csak szólok, hogy október 10-e van ma, és a fiam még mindig nem kapott tankönyveket :o(   )

És a képek...

az előző posztban beharangozott táskáról :o)

Ultra Mini Bag, ne feledjétek ;o)
Kifejezetten karra akasztható, vagy vállra vehető, bár a tulajdonosa már látom magam előtt, hogy kizárólag a karjára akasztva fog vele flangászni Budapest utcáin :o) :o) :o)
(majd jövő nyáron...)

Olyan rég..

... szerettem volna mesélni, hogy micsoda érdekes könyvre bukkantam.

Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a könyvet egész konkrétan Kata lányom (14 éves), az iskolai könyvtár lomtalanításakor szermányolta, mondván, hogy hazahozza az esti meseolvasós szeánszokhoz :o)

Most gondoljátok el... értem én, hogy selejtezés, értem én, hogy természetes avulás... de mégis, hogy a fészkes fenébe képes valaki könyvet kidobni?
Mert, mint megtudtam, az iskolai könyvtári selejtezés alkalmával "kipécézett" könyveknek, bizony nincs maradásuk... hasznos módon ugyan papírgyűjtésen, de mindenképp szemétként végzik...
Skandallum... könyvet kidobni???
Úgy értem egy iskolai könyvtárból... általános iskolai könyvtárból...
Nyilvánvaló, hogy ilyen helyeken nem a politikai (értsd: letűnt korok művei titulust elnyert) könyvek vannak túlnyomó többségben...
És ez a könyv, amit hazamentett, igaz ugyan, hogy jellegzetesen régi könyvszagú, de kicsinyt sem avíttas... de a lényeg... igazi csemege :o)

Karel Capek könyve, az "Egy híján egy tucat mese"
Gondoljátok el... 1964-es kiadás :o)
Mmmmm, olyan finom illata van, imádom...
És a gyerekek is :o)

Minden áldott este mesélek Nekik, mert hiszem, hogy fejlődnek általa... a fantáziájuk, a szókincsük, a képzeletük, és bizony, időnként tanulnak is belőle...

Régebben a sok-sok képpel teletűzdelt könyveket forgattuk, máig megvan legalább két tucat ilyen könyv, de miután már mindőnk könyökén kúszott és mászott kifelé az összes kép, és "szokványos" mese, másra kezdtem vadászni... (túl voltunk már a Benedek Elek meséken, a Grimm meséken, Andersen meséin... szóval tényleg... :o)

Kísérletképpen, levettem a polcról a "Bambi"-t... és estéről estére haladva meséltem belőle részleteket... és volt, hogy együtt sírtam velük, volt, hogy hatalmasakat kacagtunk :o)
Ezt követte a Dzsungel könyve Mauglival, Baluval és a többi "jószággal", a könyv végén Riki Tiki Tévi-vel :o)
És falták, imádták ezt is.

Elolvastuk Juharfalvi Emil történeteit, Rosszcsont Peti iskolai rémtetteit és otthoni mutatványait is kivégeztük, következett a Kis herceg, majd Pinokkió :o)
És kérdeznek, és hallgatnak, és nevetnek, és néha könnyes a szemük...
Személy szerint, imádom ezeket a meghitt esti szeánszokat... elcsendesednek, ráhangolódnak az éjszakára, a pihenésre, az alvásra. Én meg nézem, lesem Őket, csodálkozom rajtuk, hogy milyen éretten fogadnak egy-egy momentumot, hogy mennyire meg tudnak rendülni a szomorú részeknél...

Visszakanyarodva KC-hez :o)

Hát valami őrületesen jó ez a mesekönyv... ami talán nem is igazán mesekönyv, de valahogy mégis :o) A gyerekek időnként olyan göndören kacagnak... no persze olyankor a legharsányabban, amikor a mesében megemlített cseh városok nevét kínlódom kifelé magamból :o)

No, de inkább abbafejezem, mert igazán nem is ezért jöttem :o)
(de, ha már itt vagyok, ezt is idezuttyintottam... jó lesz később visszanézni, hogy ilyen is volt...)

Egy korábban készült táskát mutatnék Nektek, újfent Ultra Mini Bag méretben, de ezúttal nem pánttal, hanem fülekkel :o)

Lila és fehér textilbőrből készítettem, tulipáncsokorral.
Cipzárral záródik, belsejében zsebek, karabíner.

Pfff... de disznófülű kutyatatár vagyok :o)
Képek a következő posztban ;o)
(de nem azért, mert ki szerettem volna tolni bárkivel, hanem azért, mert annyi fotó van, és mind annyira jól sikerült, hogy képtelen vagyok csupán néhányat megosztani... ezért elárasztom a posztot velük... ööö, úgy értem, a következő posztot :o)

Szeretem...

... aha, szeretem az olyan megrendeléseket, amikor nagy a tét...

Mint, például ezen megrendelés esetében:

Megkeresett egy Úriember, hogy a feleségének születésnapjára készítenék-e egy igazán egyedi táskát.

(? Minden nagyképűség nélkül, pusztán a tényekre alapozva: készítettem egyáltalán olyat, ami nem egyedi... tettem fel a kérdést rögvest magamban... hiszen az elmúlt sok-sok hónap alatt, nem, és tényleg nem készült két egyforma :o)

Azért köztünk szólva, nem egyszerű az élet a férfi megrendelőkkel... kiváltképp, ha a kedves Úr az asszonyka ízlésére, kedvenc színére vonatkozó kérdéseimre csak néz pöszén :o)

... viszont nem lenne tisztességes elhallgatnom, hogy... némi töprengést követően, szárazon annyit azért közölt, hogy "olyan szép legyen, mint amilyeneket szoktál csinálni... egyszerű, de mégis szép"

Hcö... :o)
Hát naná :o) :o)

Egyébként szamárvezetőül támpontul az szolgált számomra, hogy farmeros, laza öltözéket előnyben részesítő személy a megajándékozott megajándékozni szándékozott...

Nos, ennek éppenséggel örülhetnék is, ugyebár :o)
Sitty-sutty, semmi faxni, valamit gyorsan varrmányol az ember lánya...
Hát nem... toltam, hátrébb soroltam... tudjátok, mint zh-ra készülve, mikor fontosabb a mosogatás, a portörlés, az ablakpucolás, de még a függönymosás is.. csak tanulni ne kéne... aztán mindent az utolsó pillanatra hagyva, hirtelen csoda történik... zh (vagy bármi egyéb vizsga, számonkérés) esetén agyam, mint a szivacs, szívta az információkat, és egykettőre megértettem az olvasottakat, mintha mindig is magától értetődő lett volna számomra, hogy... nah, szóval visszatérve... holnap lesz a nagy nap... én meg ma vágtam el az utolsó cérnaszálat is...

Pedig még tegnap is legyszívesebben elfúkáltam* volna magamtól a feladatot...

Míg varrtam, meg voltam győződve róla, hogy ezt a táskát a megrendelő a fejemhez fogja vágni azzal a kísérőszöveggel, hogy   #&[@}&#>{˘°%€#     (igény szerint tessék behelyettesíteni csúnya, sőt, mi több, ocsmány káromkodásokat, utalván arra, hogy hova, merre vegyem az irányt, milyen módon :o)

Nos, ehhez képest, mikor elkészült a táska, és fotózni kezdtem, meg kell valljam őszintén, tetszik...
Ezúttal a Mini és a Medium Bag közötti méretre varrtam, gyakorlatilag újként, de nagyon "bejövős" mind a fazonja, mind a mérete tekintetében, úgyhogy azt hiszem felveszem a "palettára" :o)

No, de a képek, hisz' gondolom az a lényeg, nem a fecsegésem ;o) :o)

Szürke és fekete textilbőr, fekete tulipán motívumokkal, amolyan SzilvaFolt módra :o)
Cipzáros, állítható a pántja, belsejében mindkét oldalon osztott zsebek vannak, és a kulcstartó karabíner.

Némi magyarázatot érzek szükségesnek... szóval, míg varrtam, végig azon morfondíroztam, hogy nem lesz-e ez a színösszeállítás túlontúl "gyászos"... éreztem, hogy hiányzik valami, ami határozottan jelzi, hogy ez egy hétköznapi viseletre készült táska, tulajdonosa nem temetésre igyekszik...
És hosszas töprengés, hosszas gondolkodás után, ezt a smaragd(?) árnyalatú, vékony szaténszalagot éreztem idevalónak... majd' mindegyik tulipán kapott egyet... akárha a Férj nyújtana át egy csokrot a Feleségnek, születésnapja alkalmából...

* általam nagyon szeretett (igen, szeretett, nem csupán kedvelt) Szabó Magda használta regényeiben ezt a szót gyakran :o)

(És nem tudom mi van velem, de tegnap éjjel például hajat mostam alvás helyett, miután éjfél környékén elkarikáztam a hálószoba felé, mondván alvásidő van... de valamiért nem jött álom a szememre... forgolódtam egy darabig, aztán hirtelen ötlettől vezérelve, ugyan ne vesszék kárba az idő, hasznos időtöltést kerestem magamnak... és nem tudom, hogy a vénülés az idő múlásának jele-e, de bizony önmagamhoz képest jelentős alvás deficitet halmoztam fel... évek óta nettó 6 óra alvásra volt szükségem ahhoz, hogy ne legyek hisztis, csúnyán-nézős, morgós maca... és bizony az utóbbi időben ez a 6 óra rég nincs meg éjjelente... pénteken például éjjel 3/4 1-ig beszéltem telefonon a barátnőmmel :o)  Hogy miért írtam mindezt ide? Fogalmam sincs... mindenesetre álmos nem vagyok, ahhoz képest, hogy az elmúlt éjjelen cirka 3 órát sikerült abszolválnom vízszintes helyzetben, becsukott szemekkel :o) :o) :o) Talán, hogy hasznosan töltsem ezt az időt is?
De, ha már... akkor leírom gyorsan azt is, hogy meglegyen később is... Andrisom 1 hét és 4 nap iskola után, olybá' tűnik, hogy holnap ismét itthon marad... úgy körülbelül 1,5 órával ezelőtt jöttünk ki a gyerekszobából, miután újra olyan szinten köhögött, hogy hányás lett a vége... :o( és itt a szöttyögős ősz, a köhögés időszaka... szóval "Apa kezdődik..." )

Sok...

... nagyon sok, talán túl sok dolog történik mostanában velem.. körülöttem...

És mindig elmorfondírozom azon, hogy hány éve mondogatom magamnak életem egyetlen - lassan állandósulni látszó, s eleddig beteljesületlen vágyát...

Nyugalmat.
Mindössze ennyit kívánok.
Ezt viszont az utóbbi napok történéseit tekintve talán minden eddiginél jobban.

Szeretném, rég szeretném, ha a napjaim csendes unalomban egyhangúságban telnének...

Például így:
Hó elején pittyegés a telefonomon, hogy megérkezett a bankszámlámra a bejövő utalás, ezt követően a csekkek nyugodt rendezése, postára slattyogás, kötelezettségek (úgy is, mint közmű szolgáltatók számláinak) teljesítése... mindezt követné a Zuram fizetésének beérkezte után a hitel törlesztőrészletének kiegyenlítése, majd semmi egyéb, mint az élet élvezete, ergo nyugodt hátradőlés...

Valami oka van annak, hogy ezt a kívánságomat sem a sors, sem Isten, sem senki nem teljesíti, pedig Isten látja lelkem, minden áldott nap igyekszem pozitívan szemlélni magam körül mindent.
Igyekszem mindenben, tényleg mindenben meglátni a jót. Lehámozni a negatív dolgokról a lényegtelennek tűnő héjat és felismerni, hogy mi módon tanulhatok a történtekből...

De csak nem akar az a hőn vágyott nyugalom bekopogtatni hozzánk...

Helyette jön egy oktondi nő a fölényes stílusával, amitől egyébként is a falnak megyek.
Nem szeretem, ha hülyének néznek, mert nem vagyok az.
Nem szeretem, amikor valaki azt képzeli magáról, hogy Ő tojta a spanyolviaszt (mert azt egyébként én ;o) :o) :o) :o)
Nem szeretem, amikor valaki nem képes a pro és kontra érveket mérlegelni.
Nem szeretem, amikor valaki képtelen beismerni, hogy az éremnek igenis két oldala van.
Nem szeretem, amikor valaki képtelen beismerni, hogy másnak is lehet igaza...

Ma megkaptam egy vadidegentől, hogy a szakmám (khmm, nevezzük így, bár ez enyhén szólva is csúsztatás, de tekintettel arra, hogy az elmúlt években folyamatosan e területen dolgoztam, maradjunk ennél a kifejezésnél) szóval ma megkaptam, hogy nem ismerem a szakmai metódust, a folyamatokat, az összefüggéseket... (erre mondanák a mai fiatalok: WTF?)

Meglehetősen kikerekedtek a szemeim, mert bár távol áll tőlem az, hogy büszküljek azzal, ami a fejemben és a hátam mögött van, de meg kell valljam, jól csináltam azt, amit csináltam... a lényeg, hogy a váratlan látogató ezen megjegyzése rohadtul erőteljesen övön alul érintett.
Úgyhogy fogtam, és rávágtam az ajtót a képére :o)
Persze illedelmes voltam, ahogy az Édesanyámtól tanultam, szóval elköszöntem tőle, sőt, még a látogatását is megköszöntem :o)

Erősködött, arrogáns volt, én meg meguntam. S rájöttem, hogy nincs értelme értelmesen magyaráznom olyasvalakinek, akiben az értelem legcsekélyebb szikrája sem pislákol...

De elegem van már...
Nagyon unom, hogy vannak, hogy egyáltalán léteznek olyan emberek, akik rendre megfeledkeznek arról, hogy honnan is indultak... minden tekintetben... és, hogy ezek az emberek okozzák számomra a legtöbb fejtörést, a legtöbb nyugtalan napot...

Sok dolog mellett kifejezetten (jajj, de még mennyire) taszít például, ha valaki kérkedik az angoltudásával oly' módon, hogy leveleiben, egyéb a neten fellelhető írásaiban újra és újra, napi rendszerességgel csepegteti az angol kifejezéseket... "ideírom ezt az angol szót, hogy mindenki tisztában legyen vele, mekkora ész vagyok én, hisz' még ezt is tudom" járhat a fejükben gépelés közben.... és itt nem arra gondolok, amikor valaki viccesen egy világszerte ismert és használt szlenget lenget :o) :o) :o)

(én is beszélek angolul, korábbi munkahelyemen állandó jelleggel használtam, lévén, hogy ez volt a kollégáimmal az egyetlen lehetőség, hogy szót értsünk... mégsem kérkedem vele, sőt ha kérdezik, néha bizony le is tagadom :o) ... elejtettem itt pár poszt címében angol hívószavakat, illetve a táskákat méretükre utalva angol jelzőkkel illettem, hogy a google könnyebben rátaláljon a blogra, mintegy cselként tekintettem erre... de aztán úgy voltam vele, hogy a statisztika szerint elegendő olvasó téved be hozzám a Föld országaiból, minek erőltessem... meg amúgy is... előfordul, hogy a legprivátabb gondolataim írom ide, így aztán jobb is, ha marad ez a bensőséges légkör)

Visszakanyarodva: tegnap Kata lányomnak eltört a bokája... ma voltam a bankban egyeztetni... erre ma este, míg főztem a vacsorát, beállított ez a nőszemély, aki olyan szinten kihúzta a gyufát, hogy a Zuram kis híján ordítani kezdett vele... ehh, még most is összeugrik a gyomrom az egésztől...

Szóval a nyugalom...
Azt vágyom rendületlenül...
Sok egyebet is, de ezt talán mindennél jobban :o)

Viszont továbbra is igyekszem pozitívan gondolkodni, mosolyogni akkor is, ha sírni volna kedvem...
És ma útnak indítottam egy csomagot, ami színtiszta ajándék volt, színtiszta meglepetés, és ez például olyan örömmel töltött el... tudjátok... a "csak úgy" adni érzése... amikor szeretem azt, akinek örömet szeretnék szerezni, és izgalommal várom, hogy mit fog szólni, hogy sikerült-e a meglepetés, hogy eltaláltam-e azt, amit vágyott... úgyhogy holnapig még a talpam is ökölben lesz :o)

És annyi minden van még, ami folyt belül, ami kikívánkozik, de egyrészt mikor, másrészt kinek, legvégül pedig hogyan kérdések keresztmetszetében rendre megbotlik... így marad a blog, ami néha jó szolgálatot tesz, hogy kiengedjem a "szusz" egy kicsiny részét...

Ahogy most is.

Tegnap...

... erről töltöttem fel a facebook-ra egy werkfotót, s ahogy ígértem, és szándékoztam, végül be is fejeztem :o)

Nagyon szép árnyalatú szürke textilbőr, egy törtfehér textilbőrrel kombinálva.
Huhh, nekem nagyon tetszik... és gazdátlan ;o)

Ultra Mini Bag méretű, szóval nem az a pakolós méret :o)

Cipzárral / zipzárral záródik (mert ha hiszitek, ha nem, most már alapból így készítem a táskákat... annyira természetes... pedig anno mennyi, de mennyi időmbe telt, mire kigondoltam a metódust, hogy miképp is csináljam... és mennyire féltem tőle... érdekes, ma már mosolygom egykori önmagamon :o)

A képek sajnos nem a legjobbak, de itt nálunk hétfő óta borongós az idő, így nehéz színhelyes képet készíteni...

Ej-ej...

.. nincs ez így jól, a fél életem itt töltöm, mire feltöltöm az összes képet..
Viszont, ha megrendelés, és meglepetés, akkor nincs mit tenni, titkolózni kell egy ideig ;o)

Most viszont, hogy a megrendelésre készült táskák fotóit megosztottam Veletek, meg szeretném mutatni, hogy mi lett az örömvarrás végeredénye:
(naná, hogy Ultra Mini Bag :o)

Púderszínű textilbőr és kávébarna textilbőr, grosgrain szalaggal, charm-mal és tulipánokkal :o)
(azt hiszem, mindent elmondtam ;o)

 A képe(ke)n nem látszik ugyan, de cipzárral záródik :o)

Képek...

.. megint képek, és csendben maradok :o) :o) :o) :o)

Ultra Mini Bag, fekete textilbőrből, fehér textilbőr applikációval.
Méretek itt, ebben a - hosszúra sikerült - posztban ;o)

Szerintem nagyon elegáns :o)
Apró, nagyon halvány rózsaszín szaténszalaggal kötöttem össze a csokrot ;o)

 Aprólékos öltések, precízen, ügyelve az öltéshossz egyenletességére :o)
(és a charm... ami nem vész el, csak átalakul... ugye, kedves megrendelő ;o)

 

 

Újabb képek...

... és ezúttal igyekszem rövid lenni :o)

Ez is Ultra Mini Bag, méretek ebben a posztban ;o)


Textilbőrből készült az egész, hevederrel, mert a megrendelő így szereti.. jah, és mágneskapoccsal :o)

 Huss el hideg, huss el ősz, én egy csokor tulipánnal állok ellent a borúnak :o)

 Minden kézműves és iparművész mottója... (kellene, hogy legyen...)

Izgalmas....

... igen, ez a leginkább ideillő megjegyzés a mai napot illetően...
Avagy miért is nem illő egy 14 éves kamasznak hintáznia...
Hagyjuk is, mert csak felhúzom magam rajta.. a lényeg, hogy ismét megtekintettük a baleseti belsőépítészeti kialakítását...
Úgy is, mint röntgen, gipszelő, et cetera...

No, de, hogy a lényegre térjek, elvégre mi másért írnám a blogot, ha nem azért, hogy büszküljek a varrmányaimmal ;o)

(A privát szösszeneteimet meg, ami a családomat illeti, kérlek, nézzétek el nekem.. no, de ha már így leírtam, jelezném rögvest, hogy október 2-a van... az van... ami meg még mindig nincs... azok a fiam tankönyvei... molyoltam ma a gondolattal, hogy kössek-e fogadást abban a vonatkozásban, hogy a mélyentisztelt - és az utóbbi időben sokat emlegetett - rendszer*  vajon képes lesz-e tartani a beharangozott, kidobolt, közhírré tétetett október 15-i határidőt... Mit gondoltok? A magam részéről lassan már a "lakonikus nyugalommal szemlélődő szülő" jelmezét öltöm magamra... De, mivel hazudni csúnya dolog, és nem is szokásom, elárulom, hogy szanaszéjjel gyilkol a "zideg" belül, de járulékos jelzőket ezúttal inkább mellőzném, és igen, szoktam káromkodni... még mielőtt... :o)

Az elmúlt hétvége elég termelékenyre sikerült családi és munka szempontjából is :o)
Miképp lehetséges?
Mellőztem a netet :o) :o)
Félelmetes, hogy mennyi időt elrabol, ráadásul, ha belegondolok, időnként úgy állok fel a gép mellől, hogy "nem csináltam semmit" ha, s amennyiben az olvasást lehet semminek** nevezni...

Visszakanyarodva... a hétvégén Ultra Mini Bag gyártás zajlott, ipari méretekben :o)
Ami azért nem jelent egyet a keleti piacokon használatos "ipari" jelzővel ;o)

Mutatom a képeket inkább :o)
(mert nagyon úgy tűnik, hogy képtelen vagyok befogni a szám :o) :o) :o) :o)

Újra a gyökerekhez, avagy kord táska, applikációval, és... naná, hogy tulipánokkal :o)

A megrendelő ebben a színösszeállításban kérte:

Szélessége alul: 21,5 cm
Szélessége felül: 23 cm
Magassága: 20 cm
Mélysége / Talpszélessége: 4,5 cm

 

 Kapott charm-ot is ;o)
(múltkori megrendelésénél úgyis nagyon hiányolta a kosárkát :o)

 A belseje, ahogy a megrendelő kérte... ööö, azaz nem ezzel a textillel kérte, de ezt most inkább hagyjuk, ebben a tekintetben bevállalom a virtuális hátsó fertályon billentést :o)
Viszont mindkét oldalon van osztott zseb, két kulcstartó karabíner került bele (lakás-, és kocsikulcsnak), illetve mágneskapoccsal záródik, mert számára ez a "bejövős" megoldás :o)

* mármint, a "kello" rendszere...
** nem, nem lehet, sőt kifejezetten tilos, ugyanis egyrészt imádok olvasni, nagyon is...másrészt pedig egy intelligens és gondolkodó ember számára, cselekvés tekintetében hasznosabbat nem tudok elképzelni az olvasásnál... persze lehet nem egyetérteni :o)