Múlt héten...

... sikerült vennem ezt a kordot...

Egy olyan - helyi - méteráru üzletben jártam, ami mellett nap, nap után eljártam, valahogy mégsem akaródzott bemenni, korábbi rossz tapasztalat miatt (nem titok, a tulajdonosnő meglehetősen... khmmm... érdekesen áll hozzá a vásárlókhoz, meg úgy általában a Zemberekhez...).

Aztán gondoltam egy hirtelent :o) és nem jobbra kanyarodtam, hanem balra.

Mindössze 0,5 méter volt belőle, ami meglehetős szívfájdalom, hiszen amúgy a színe gyönyörű...
Remélem hoznak még, és akkor lehet, hogy legközelebb is betérek hozzájuk ;o)
Hogy ne felejtsem, képzeljétek, úgyszintén náluk vettem gyönyörű égkék kordot, a hozzávaló bélésanyagnak szánt pamutvászonnal egyetemben... Hamarosan mutatom, mit készítettem készítek belőle ;o)

Addig is a jónéhány napja kiszabott és táskahéj-ügyileg összeállított táska ma este végre elkészült.
Mentségemre szolgáljon, hogy közben volt egy iskolai farsang, meg egyéb dolog, ami okán egyszerűen időm nem volt hozzányúlni...

Íme:

 

 

 

 

 

Már a bolt polcán :o)

 



 

 

 

Érdekes...

... amikor hozzám hasonló emberrel hoz össze a sors :o)

Most éppen a meskán :o)
Belső üzenet érkezett, majd hosszas egyeztetés.. éreztem, hogy nagyon vacillál a Hölgy, nem tud dönteni, akarja-e vagy mégsem... azt akarja avagy mégis mást...
Mintha magam láttam volna ;o)
Az eddig eltelt időben, ami azért reményeim szerint még jóval kevesebb, mint amennyi visszavan... szóval az én hozzáálásom eképp alakul:

- elhatározom, hogy szükség van a _valamire_
- elindulok, hogy körbenézzek
- még tovább megyek, hogy még inkább körbenézzek
- aztán körbenézés után hazamegyek, mert közben mindig lebeszélem magam ("áá, nem kell, drága, etc")
- már hazamenetel közben azon agyalok btw, hogy "lehet, hogy mégis inkább kell..."
- hazaérve gyakorlatilag megállás nélkül azon pörgök, hogy "de hüle vagyok, meg kellett volna venni"
- az idő előrehaladtával ez az érzés egyre erősödik, pláne, ha közben eltelik esetleg egy éjszaka, esetleg egy hétvége
- az érzés fokozódik, egyre fokozódik, mígnem elhatározom magam, hogy indulás...
- az adott helyre érkezve pedig jön a baaaannnnnggggg... elfogyott...

És, hogy mindezt miért írtam le?
Nos a "meska belső üzenetes", fentebb említett Hölgy részéről ugyanezt éreztem, miközben konkrétan beszéltünk már két táskáról :o) (a kettő közül az egyik Ő volt :o) )

Telt és múlt az idő, talán két nap is mögöttünk volt már... de ebben nem vagyok teljesen biztos...
És mikorra megérett az elhatározás, hogy igen, kell a két kinézett táska... nos igen... aznap lecsapott rá... egy másik nagyon kedves Hölgy :o)

Így, mivel tudtam, hogy ajándékba szánja az elhappolt táskát, elveimet feladva (azaz, hogy nem készítek két egyformát), felajánlottam, hogy elkészítem újra...

Persze nem én lennék, ha nem követtem volna el valami csalafintaságot ;o)
A minta azonos, de a gömbvirágok elhelyezése más, illetve a szárak vonalvezetése is, hogy a buci levelekről már ne is beszéljek ;o) Apró változtatás, de a lelkem megnyugtatására elegendő volt, hogy mégis tudtam magam tartani az elvemhez... hogy minden táska egyedi, nincs belőle ugyanolyan.

Emitt a megrendelt, és azóta már megvásárolt táska:

Ez pedig az, amit eredetileg kinézett a bolt polcán

 

Az anyagok (kord és pamutvászon) teljesen megegyeznek, bár a felső kép halvány árnyalattal sötétebbnek mutatja a bézs kordot, mint az alsó..

 

 

Legyen szép napotok!

 

Szilva

 

 

 

Képzeljétek...

... érkezett egy különleges megkeresés...


Ennek a táskának a "mintájára", tulajdonképpen ez által ihletet "lopva" készítenék-e egy laptophoz való tartót. Nem, nem táskát, csak afféle "karom alá kapom, és az oldalamhoz szorítom" alkalmatosságot... fülek és farkak pántok nélkül ;o)

Mit ne mondjak, meglehetősen felcsigázott a megkeresés, így aztán azon túlmenően, hogy (önmagamat meghazudtolva) nagy bátran igent mondtam, üstöllést nekiálltam tervezgetni, hogy akkor most mit is, és egyáltalán hogyan, és mit mi után...

El tudjátok képzelni, mit össze agyaltam rajta?

Nos... így állok jelenleg, és a fotót elküldve a "bátor" vállalkozónak, abszolút pozitív visszajelzést kaptam :o) Szóval most nagyon fent lebegek újra... vagy talán még mindig :o)

Elnézést előre is, a képek a varrós asztalomon készültek, még akkor, amikor a bélés nem volt a helyén :o)

Az első kép egy közeli, ámdeviszontellenben vakus fotó:

Vaku nélkül, borongós időben, lámpafénynél:

Újra az örök és úgy tűnik elmaradhatatlan ellenség társ, azaz a vaku használatával:

 

Mondom, még nincs kész... a bélés már bele van varrva, most azt kell kiötlenem, megálmodnom, hogy az alján, mi módon varrjam össze, hogy aztán ki is merjem adni a kezemből...

 

 

 

 

Idesüssetek...

... mit mókultam :o)

Nem nagy dolog, nekem mégis óriási lépés...
Rossz tulajdonságom, hogy a rögeszméim szokások rabja vagyok... ebből kifolyólag A füzetem tele van új és még újabb tervekkel, mégis nehezen szánom el magam, hogy akár csak egy kicsit is kimozduljak a jól megszokott helyemből...

Ez a - fentebb már említett - mókulás egy iciri-piciri lépés volt.
Fejben már nagyon rég megszületett (igazából nem is nagy durranás), hiszen nem mindenkinek ideális a mágneskapocs... a zippzár meg én pedig... khmm... maradjunk annyiban, hogy barátkozunk szép csendben, félhomályban ;o)

Szóval Ő készült... igaz, néhány nappal ezelőtt... igen, most már emlékszem... vasárnap kora délután vágtam el az utolsó cérnaszálat :o)

De valahogy fotózni nem engedte magát.
Annyira különleges ez a kord. A színe. És egybéként régebben vásároltam, de ez is olyan textil, aminek "érnie" kell, hogy szülessen belőle valami...

No, locsogás befejez, képeket mutat ;o)

Hogy szemléltessem hányféle "arca" van ennek a gyönyörű színnek, íme egy fotó vakuval:

Közelebbi fotó, szintén vakuval:

És most következnek, a mai, napsütéses, ropogós és vaku _nélküli_ felvételek, íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez itt pedig kérem tisztelettel a táska belezete :o)

Ez meg itt egy - tudom én jól, hogy idétlenül sikerült - kép "csak úgy" :o)

(és valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ez a kép - túl azon, hogy az eszem tudja: rossz - valamiért mégis nagyon-nagyon tetszik nekem...)

 

Más is van még, de arról később ;o)

 

P.s.: a magyarázata annak, hogy miért ilyen sok képet tettem fel, nagyon egyszerű: rengeteget csináltam, és képtelen voltam ennél lejjebb csökkenteni a feltölteni, megmutatni vágyott mennyiséget ;o)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavasz...

... mondd, merre jársz?
Nagyon-nagyon várunk már :o)

Tüntetőleg (úgy is, mint a tél elleni népfelkelés első sorában álló kiskatonák) ilyeneket varrunk családilag :o)

Családilag, mert én varrok, a család meg örömködik, és like-olja ;o)

Mármint, hogy ezt (többek közt):

 

 

 

 

Már a szokott helyen, a polcon ;o)

 

 

 

 

 

Újra textilbőR...

... amivel próbálkoztam :o)

Nekem tetszik...

 

 

 

 

Innen elvihető ;o)

 

 

 

Merész, nagyon is...

... de talán épp ettől egyedi...

A legvégére hagytam, bár nincs különösebb oka :o)
Ebben a sorrendben írtam a füzetembe a képek számait a meskára való feltöltéshez...

Nos íme Ő:

 

 

 

Itt elérhető :o)

 

 

 

 

 

Oklevelet...

... kaptam a családomtól :o)

Ezt:

Figyeljétek a titulusokat :o)

Étcsokoládé és...

... vanília...

Figyelem, gasztrosorozat újratöltve ;o)

A boltban ezen a polcon várja leendő tulajdonosát.

 

 

 

Előre szólok, hogy akkora fellángolás volt részemről, hogy rögvest 2 métert vásároltam belőle... tuti, hogy fogtok még találkozni vele :o)

 

 

 

 

 

 

 

Vaníliás mogyoró..

... étcsokoládéval... hmmm... és nyamm :o)

Már a bolt polcán  várja Ő is a nagy Ő-t ;o)

 

 

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele... de nekem nagyon bejön ez a pamutvászon, amiből a bélését készítettem... annyira, de annyira szerelem :o)

 

 

 

 

 

A képek...

... és a hozzájuk tartozó leírások, naná, hogy a a boltban találhatók :o)
Na jó, a képek emitt is ;o)

 

 

 

 

 

Elmaradtam...

... az utóbbi napokban a blog írásának tekintetében.

Angéla betegeskedett (torokgyulladás) vasárnap óta, Őt istápoltam, s míg pihent, aludt, gyógyulgatott, szabtam és varrtam is.

Kényszerű - a Muci-kórság okán elrendelt - szobafogság volt, hétfő óta _ma_ mozdultam ki először a lakásból, cca 3/4-ed órára...
Jól esett, bár a harmadik napja tartó migrénes fejfájásom nem múlt el tőle :o(

Viszont olyan élmény volt ma bemenni a helyi foltos-boltba, hogy azt hiszem sokáig megemlegetem :o)

Neten rendeltem Tőlük, ami kuriózum, eddig mindig személyesen jártam Hozzájuk, de ugye a kijárási tilalom érvényben volt, szóval rendeltem neten :o)

A lényeg, hogy szavam ne felejtsem: bementem az üzletbe, s mikor mondtam, hogy mi járatban vagyok, rendelés átvétele, et cetera,  a "hátsó traktusból" előreszaladó - egyébként rendkívül kedves, segítőkész és szimpatikus - Hölgy mosolyogva rámnézett, s megkérdezte: "... Te vagy SzilvaFolt?....."... hallottunk már Rólad....ismerünk..." (remélem ez utóbbi kijelentés nem a rossz pénz nexusban értendő ;o)

Gondolhatjátok, hogy mekkorát néztem... annyira leblokkoltam, hogy azóta sem tudom felidézni, miket mekegtem össze hirtelenjében... annyira zavarban voltam, meg persze nem is értettem a helyzetet... aztán bevillant: az e-mail címem (szilvafolt kukac gmail)... hát persze, a netes rendelésnél... uppsz :o)

Mert ugye hiába jártam én hozzájuk viszonylag sűrűn, a homlokomra soha nem volt ráírva, hogy ki vagyok és mi vagyok és mivel foglalkozom... így viszont összekötötték a nevet a pofázmányommal :o)
Hihetetlenül jó élmény volt, na ;o)
Andrásom azóta legalább 5 alkalommal kérdezte tőlem: "Te vagy SzilvaFolt?" persze mindig cinkos, pajkos mosollyal, úgyhogy maximum imádni lehet érte... mármint nekem... mert nem adom senki lányának :o))

Jajj, meg nem is meséltem még:

Ugye beszámoltam arról, hogy hosszas vívódás után, jelentkeztem egy felhívásra amit a Praktika magazin a facebook oldalán tett közzé...
Nem mondom, hogy elfelejtkeztem róla, de valahogy úgy voltam vele, hogy ha bármire is érdemesnek tartották volna a küldött képeket, bizonyára szóltak volna már... Hát nem. Nem szóltak.
Szólt viszont egy kedves-lelkes előfizetőjük, aki nem mellesleg szívemhez közel álló személy, hogy bizony benne van a táskám a februári számukban, a 72-dik oldalon :o)

Íme, had' büszküljek vele:

Vajh' megismeritek, hogy melyik az?

És húú, meg hahh, az én nevem benne van az újságban... hihetetlen... még mindig az... 

Tudom-tudom, túlmisztifikálom... de számomra kicsit olyan, mintha az egész egy álom lenne...

Minden, ami az elmúlt napokban történt...

Lotyogást befejeztem... remélem ma este meg fogom tudni mutatni a képeket, amiket még el sem készítettem ;o)

Szóval vigyázaaaat, jövök :o)

Addig is, vigyázzatok magatokra, és várlak vissza Titeket ;o)

Szilva

Egészen elképesztő..

... dolgokat és főleg számokat - jó és rossz értelemben véve is - látok időnként a meskán.

Nem, nem kritizálni szeretnék. Távol áll tőlem, nagyon is...
Az alkotás számomra öröm, és igen, ahogy már írtam is, szeretettel, szenvedéllyel varrok. Soha, egyetlen alkalommal sem éreztem, hogy muszáj varrnom...

Örömmel ülök le a bűNös sárkány elé, örömmel veszem kezembe a textileket. Számomra egy méteráru vagy kreatív boltba betérni olyan, mintha a Kánaánba érkeznék...

De...

Meglehetősen önkritikus vagyok, ezt ugye tudjátok. Másrészről... szeretném, tényleg szeretném, ha minél több emberhez eljutnának az általam varrmányolt táskák... azért, mert tényleg valahol a szívem táján érzek mocorgást, ha a magyar ember, magyar ember portékáját (bármilyen portékáját!) vásárolja...

Nem mennék bele most az elemzésbe, hogy mik azok az okok, amiért ez hasznos, és, hogy milyen hatása van a gazdaságra, etc... nem erről van szó.. most nem :o)

Szóval - szem előtt tartva a fent leírtakat - mindig igyekszem az árakat úgy meghatározni, hogy az anyag-, és energiaköltség megtérülése mellett, szerény bevételem is származzék belőle, ha már munkahelyem (így aztán jövedelmem )nincs, ezáltal legalább a családi költségvetéshez ilyetén módon hozzá tudok járulni... Kellemeset a hasznossal ugyebár... bár fontosnak tartom leszögezni: nem a pénz az elsődleges, hanem a tény, hogy régóta nem tudok már meglenni varrás nélkül... Lehet, hogy számomra ez jelenti a függőséget :o)

No, amiről írni szerettem volna: kódorgok a meskán, és egy képre* kattintva - Isten látja lelkem - tátva maradt a szám... először is 5(!) számjegyű összeg szerepelt a termék (táska) áraként, alulról súrolva a kettessel kezdődő öt számjegyű összeget... másodsorban... és tényleg nem a mások által készített varrmány lebecsmérlése a célom... így más aslpektusból közelíteném meg... szóval, ha én egy táskát így varrnék meg... azt még ajándékba sem merném odaadni... sokkal inkább... azt hiszem, elásnám magam szégyenemben... uff...

Most dobhattok a mókusok elé nyugodtan, leírtam, már ki nem törlöm, a véleményemet vállalom most is. Tudom-tudom, nem vagyunk egyformák, én is kezdő vagyok voltam (pozitív hozzáállás ugyebár ;o) de könyörgöm... hogy nem tud valaki a realitás talaján mozogni?

Nem tudom, nem tudom...
Igen, értem, sok kézművesnél olvasom, hogy az egyediséget, a minőséget, a kreativitást meg kell fizetni, egyet is értek vele, maximálisan... de miért vegyem el a lehetőséget azoktól, akiknek a jövedelme nem teszi lehetővé a tizenezer forintos táskák megvételét, noha vágynak a magyar kreativisták :o) /stip-stop én találtam ki a szót... azaz pontosabban, még nem olvastam soha másutt így/ által varrt termékekre?

Úgy gondolkodom, hogy szerintem a szerényebb jövedelmű ember(ek) is megérdemli(k) - főleg, ha igénye(ük) is van rá - a lehetőséget, hogy vásároljon magának, vagy akár a családjában ajándékba valaki részére... magyar kreatív táskakészítőktől... akár tőlem, akár mástól...

Ha pedig a magam részéről nézem, már ami a pénztárcámat illeti... szerintem jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint...

No, valahogy így gondolom :o) Lehet velem nem egyetérteni, sőt örülök, ha véleményt váltunk pro és kontra ;o)

Szép napot Nektek,

Szilva

* egy olyan alkotó által feltöltött kép, akinek az elmúlt majd' egy évben 1, azaz egy értékesített terméke van... ha az önkritikája nem is, ez legalább figyelmeztethetné... szerintem...

Egy, megérett...

... a meggy :o)

Merthogy meggybordó és fekete mutatványom következik imhol :o)

És ügyes voltam, már a boltom polcán csücsükél :o)

 

 

 

 

Mea culpa: kifelejtettem a kulcstartó karabínert... a táska száját varrtam körbe éppen, mikor jött a felismerés... hogy elfelejtettem... megyek hamuért ;o)