Kezdjük azzal...

... hogy nem szoktam facebook-os játékokon indulni.

Aztán folytathatjuk azzal, hogy a fent említett és az iwiw-et végérvényesen kiherélő népszerű közösségi site-on, csupán azokat az oldalakat like-olom, amik számomra valóban érdekesek. Érdekesek, mert valóban olyan mondanivalóval (mutatnivalóval) rukkolnak elő időről időre, amik ... khmm... nos, hogy is fogalmazzak... "témába vágnak" nálam :o)

És akkor visszakanyarodva az első mondatomhoz... nemrég azt mondtam magamnak, hogy üsse kavics, egy hozzászólást hagyok, nem nagy kunszt, hátha nyerek :o)
És ezzel a svunggal el is felejtettem a tényt, hogy indultam egy játékon.

Jajj, nem vagyok egyértelmű... mert, hogy milyen játékon is indultam (merülhet fel a kérdés, teszem hozzá: jogosan).

Nos, aki olvas régóta, tudja, hogy soha nem iratkozom fel blogokra (mindjárt-mindjárt, rögtön a tárgyra térek), hanem könyvjelzőzöm azokat. Hogy miért, azt most inkább hagyjuk, a lényeg, hogy nálam ez afféle berögzült szokás. Ha időm van, olvasom, ha nincs, kihagyok napokat akár.
A lényeg, hogy, nagyon rég rábukkantam  Julie és Julia blogjára , aminek már a nevét is imádom :o)
Merthogy a neve: Falusi Libák :o)
(ugyehogy? ;o)

Na, de a lényeg, hogy még régebben a bloghoz kapcsolódóan követője lettem a facebook oldaluknak is, ahol (és itt kanyarodom vissza a legeslegelső mondathoz) kidobolták, hogy amint az 5000-dik like is megérkezik az oldalra, sorsolnak egy doboz sütit.

Tyűha, mondom magamnak, a fele sem tréfa... süti, amit nem nekem kell megsütni, hanem csak szimplán leülök és szépen, akkurátusan "beviszem bőr alá" ? Naná, hogy játszom ;o)

Így történt, hogy beneveztem.
És, ahogy írtam is fentebb: el is felejtettem eme cselekedetem...

Telt és múlt az idő, míg egy szép napon a fb előtt ülve unott képpel bambultam a hírfolyamot, ahol szembejött velem egy Falusi Libák által közzétett poszt, "hogyaszongya": kisorsoltuk az 5000-es játék nyertesét, aki nem más, mint Varga Szilvia.

Szemem bedarálta a betűket, de alighanem a hírfolyamon egyébként fellelhető rengeteg semmitmondó információ letompította annyira az agyam, hogy lendületesen görgettem tovább...

És bizony, hogy eltelt jónéhány másodperc, mikor a fejemben a csengők irgalmatlan zúgásba kezdtek: "Micsodaaaaaa? Varga Szilviaaaaaaa? Hiszen engem (is) így hívnaaaaaaak!!!"
Hirtelen magamhoz térve elkezdtem felfelé görgetni, de olyan izgatott lettem, hogy hirtelen nem találtam a pár másodperce még ott lévő posztot :o) :o)

Vettem egy nagy levegőt, fújtam egy hasonló nagyot és újrakezdtem.
Meglett.... és gyorsan hozzászólásban jeleztem, hogy vagyok, és láttam és jippiájjé és jupppiiii :o)
És amilyen gyorsan fellelkesedtem, olyan gyorsan el is bizonytalanodtam, hogy mivel a nevem nem Kvaszteramodinszky Hettyenfüttyovics Fiorentina, magyarán elég nagy az esélye, hogy más Varga Szilvia is benevezett a játékba, mondhatni lehervadt a számról a vigyor, de hirtelen és hamarjában :o)

Gyorsan felvettem a kapcsolatot a megadott e-mail címen a lányokkal, jelezve kétségeimet egy esetleges névazonosság lehetősége okán... amire  hamar érkezett a válasz, hogy nem-nem, bizony, hogy a kaposvári Varga Szilvia a nyertes :o) :o)

Na, de, hogy már tényleg a lényegre térjek:

Olyan hihetetlen szerencsében volt részem, hogy Julia és családja a városban töltötték az elmúlt hétvégét, így személyesen kerülhetett sor az átadásra.
Őszintén mondom, nagyon izgultam, naná, hogy a gyerekek is, viszont a találkozót is nagyon vártam.
Nem, nem kizárólag a finom sütemény miatt, hanem azért is, mert kíváncsi voltam, hogy ki van a "fal túloldalán" :o)

Mert Julie és Julia receptjeinek zöme már az én receptkönyvemben is benn van, tőlük sütöttem a foszlós kalácsot például, aztán néhány napja a csokis kalácsot éppen, hogy ne is említsem a kisfiam által csak "15 perces mennyország" néven emlegetett kakaós süleményt :o)

És ezek csak azok, amiket az elmúlt napokban készítettem.
Van még millió ötlet a blogon és nem utolsósorban... mert nekem fontos, nagyon is... hogy végtelenül kedves, közvetlen hangnemben íródnak a posztok.
Ráadásul mostantól hiperszeretet van részemről, mert a személyes találkozó (bár az eső hamar véget vetett neki sajnos) fantasztikus volt, néhány másodperc után hihetetlen rokonszenvet éreztem, úgyhogy tényleg, őszinte lelkesedéssel ajánlom figyelmetekbe a blogot, a recepteket.

És, hogy milyen sütit sütött nekünk a tüneményes Julia?
Hát a pár pillanatos mennyországot :o)
Miért?
Mert gyakorlatilag alig tudtam néhány fotót készíteni... úgy kellett a gyerekeket a hátsó felemmel* és a kezemmel távol tartani, hogy rá ne vessék magukat. Pár pillanat alatt elfogyott, pedig nagyon sokat kaptunk :o)

Mennyei volt, gyönyörű volt, csoda volt :o)
Köszönöm Julia, nagyon köszönöm!

A süti egyébként kakaós muffin volt, tetején - általam csak párizsi jelzővel illetett - krémmel, ami tényleg a régi Párizsi kocka (emlékeztek rá?) töltelékére emlékeztetett és egész egyszerűen mennyei volt. Tudom, ezt írtam már, de tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a sütikről. Isteniek voltak :o) És gyönyörűek is ;o)



* Nnnaaaaa, nem ér rosszra gondolni! Nem azért, mert akkora, hogy a hadsereget vissza lehetne szorítani vele, hanem, mert a borult idő miatt az erkélyre voltam kénytelen kivinni a tányért a három sütivel, hogy némi természetes (blőőőő, de sötét) fényt kaphasson a tányéron lévő gyönyörűség... és az erkélyajtótól kellett visszapöckölnöm a kölköket... na ezt tettem egy-egy billentéssel :o) :o)