Előre szólok...

... hosszú lesz...

Ha nem bírod, hogy sokat szövegelek, görgess lejjebb, mert lesznek képek is... dögivel ;o)

Tehát, hogy az elején, a legelején kezdjem... néhány hete rendeltem a Fabrika webshop-ból tengersok designer textilt, többek közt ezt az Amy Butler által tervezett csodát is...
Megérkezett a pakk, én meg tettem ide, tettem oda... aaaannyira szépek, hogy egész egyszerűen féltem belevágni bármelyikbe is... főleg, hogy a munkatempóm - rajtam kívülálló okok miatt - elképesztő módon lelassult...

Tudni kell, hogy az anyag egy amerikai textiltervező munkája, és, mint ilyen, aranyárban van...
Ezért aztán mindössze 30 cm-t vettem.
Cakk-pakk.
Igenám, csakhogy a terveim szerint Medium Bag-ként szerettem volna viszontlátni, a külföldi textilbőrök egyikével...
Nah, ja..
Csakhogy a Medium Bag elemeinek magassága 25 cm.
Cakk-pakk.
Ühüm...

Méregdrága anyag... 5 centi megmaradt... neszesszer kilőve, hisz' anno kaptam érte, amit... én ugyan nem varrok többet, fogadtam meg akkor, s tartom is magam ehhez egyenlőre...
No, de ilyen gyönyörű anyagot, kidobni vétek, ha meg elteszem, lassan már nem férünk a lakásba az ilyen "jó lesz még valamire" textilcsíkoktól...

Oké, gondolat félretéve, nézzük a kiszabott, merevített, felvasalható vlies-el erősített táskaelemeket (t.i.: így hívom a táska eleje-hátulja-alja részeket összevarratlan állapotukban.. lehet, hogy nem szakkifejezés, de megszoktam, hát használom itt is ;o)

A táska "teste" készre varrva... ühümm... kellene egy zippes zseb... mondjuk a hátuljára... merthogy ez az anyag annyira szép, ez "ledob" magáról mindenféle applikációt, egyszerűen "nem kívánja"...
Könyöklés, tenyérbe temetett arc...
A táska hátsó részére egy zippes zseb? Ezt kérdeztem magamtól, miközben kézbe vettem a "művet"..
Fejcsóválás.. én ebbe ugyan bele nem vágok... ahhoz túl szép, hogy aztán egy félreszaladó olló által tönkretegyem...
Újabb "kört" tettem arcommal a tenyeremben...
Hogyan tovább...

És akkor jött egy szikra... maradt az Amy Butler anyagból az a bizonyos 5 cm-es sáv...
A vezérhangya rohangálni kezdett...
Ahhham.... vennék hozzá egy darab textilbőrt... a kettőt összevarrnám és kívülről szerkeszteném rá valahogy a táskára...
Jaja... de hogyan...
Mondjuk szalag... meg karabíner... meg kis fülecskék...

Mondtam már, hogy újra a tenyeremben volt az arcom? Hát nanáhogy...
És akkor nekifogtam :o)
És lassan, és óvatosan haladtam, és minden lépést kétszer átgondoltam, mielőtt vágtam, vagy öltöttem volna...

És kész lettem vele, és elküldtem a barátnőmnek, hogy akkor én ezt most kitaláltam, és ez a táska 2in1 és hasznos és praktikus és hujjujjjjjuuuujjjj....

És az én barátnőm, aki IT-guru, de akkora ász, hogy magamban megállapítottam, hogy amit Ő nem látott a neten, az bizony nem is létezik...

Aztán lehervadt a mosoly az arcomról, ugyanis küldött két linket, amin ugyan nem pontosan ugyanilyen megoldás szerepel, de az elgondolás hasonló...

Viszont, még mielőtt bárki azt feltételezné, amit nem szeretnék, hogy feltételezzen, leszögezem, hogy a két linken látható műveket soha eddigi életemben nem láttam, sőt az alkotókról még csak hallani sem hallottam...

Mutatom később a két linket is, hogy lássátok miről beszélek ;o)

De előtte még had' büszküljek a művemmel... nagyon tetszik, nagyon praktikus, számomra teljesen saját gyártmány, amiből egészen biztosan készül majd más színösszeállításban is :o)

A praktikussága pedig abból adódik, hogy sokan járunk nagy táskákkal... és sokan vannak, akik a munkahelyükről pl. ebédelni egy közeli kifőzdébe járnak... amihez nincs szükség a nagy táskára... hiszen mi kell az ebédhez? Étvágy, mindenekelőtt ;o) Meg pénz. És valljuk be, a mai világban kevés ember indul útnak a telefonja nélkül... hogy az iratokról már ne is tegyek említést...

És akkor ebédidő előtt kicsivel fogja a táska tulajdonosa, lecsatolja a lecsatolható pántot, lecsatolja a táska külsején lévő zippes zsebet, a pántot ráteszi a zippes "zseb" megfelelő részére, átveti a vállán, és uccu neki ebédelni a mini-motyóval :o) :o)

Imádom az elgondolást :o)

Itt a táska is, gondolom már nagyon kíváncsiak vagytok, hogy mi is ez, hogy is néz ki:

Az eleje egyszerű, de nagyszerű... és hosszú füleket kapott, hogy kényelmesen vállra lehessen venni, alkalomadtán :o)

 A fülek ;o)  (a kép jobb szélén felvillan már a lecsatolható hosszú pánt is ;o)

 És akkor tadáááám, íme a táska - szerintem - hátulján elhelyezkedő zippes ( cipzáros ) zseb, ami karabínerrel "csatlakozik" a táskához:

 Közeli kép a részletekről:

 Közeli kép, kicsit másként, de még mindig ugyanazt mutatva ;o)

 A már megszokott "csak úgy" fotó :o) :o)

 "Csak úgy" fotó No.2 ;o)



 "Csak úgy" No.3

 No.4

 Fekve, egészben :o)

 Táskáról lecsatolt zseb, táskáról lecsatolt pánt, "csatlakoztatva" egymáshoz :o)

 Ugyanaz közelről :o)

 Íme, így néz ki külön-külön :o)

A két link, amit a barátnőm küldött nekem itt van:

Egyik
Másik

És a végére el ne felejtsem, a Fabrika Workshop a facebook-on is jelen van ;o)
Nézzetek körül Náluk is, tengersok gyönyörű textilből lehet válogatni :o)
-----------------------------------------
És még időben vagyok, úgyhogy leírom privát életünk újabb fejezetét, ami ismét egy mérföldkő a sok más egyéb - mostanában történő - dologgal, eseménnyel egyetemben :o)

Gigi kislányom ma töltötte be a 7-dik életévét, úgyhogy Andris szülői értekezletéről rohantam haza, hogy ünnepelhessünk kicsit családilag :o)

Szolidan (nem találok ennél illedelmesebb kifejezést) intéztük, mert nehéz volt az idén az iskolatáska... három gyereket iskolába küldeni... szóval elapadtunk, kiakadtunk kiapadtunk párnaciha-ügyileg ;o)

Volt egy egyszerű torta, és megkapta álmai rollerét, amit ha jól emlékszem cirka 8-10 hónapja vágyott :o) Tiszta szerencse, hogy a Hervis-ben leárazták néhány napja (hete?) és ma el tudtuk hozni az utolsó darabot...

Volt öröm, volt ujjongás, meg lakásban szerteszéjjel rollerrel gurgulázás :o)
(azt illik-e vajon elmesélnem, hogy a Férjem is felpattant a rollerre, tett a folyosón néhány kört, majd a konyhába kiérve közölte, hogy "Tudod Nyusza, ezt egész nap tudnám csinálni, ez nagyon tuti :o)" khmm... és öhömmm... ha nem illik ilyen belső információkat kiszivárogtatni, akkor én most illetlen voltam ;o) de vállalom :o) :o)

És akkor íme a kicsi Gyémántszemű, aki éppen 7 évvel ezelőtt mutatta meg magát nekünk idekint is :o)

 A rollerrel :o)
(és én meg folyton tűnődöm, hogy mikor nőtt meg.. hogyan lett hirtelen 7 éves iskolás?... mert olyan, akárha most született volna :o)

Kettesben :o)

(míg pocaklakó volt, tűnődtem sokat, hogy vajon hogyan lehet a szeretetet osztani... mióta megszületett, rájöttem, hogy nem osztódik, hanem sokszorozódik :o) 

 

Boldog születésnapot Gyémántszemű kislányom :o)

 



Partizánkodtam...

... igen, partizánkodtam ma...

Meg őszintén szólva egy kicsit a hétvégén is...

Aztán megszületett ez a táska, ami valószínűleg a világ egyik legtürelmesebb megrendelőjének a megrendelése...

Hmmm... alaposan el kell gondolkozzam, hogy mikor is kérte egészen pontosan... szégyen, vagy sem, nem is emlékszem, annyira régen volt...
Aztán, ahogy az idő haladt előre, és ahogy ez a megrendelés rendre hátrébb sorolódott, úgy változott, úgy alakult folyamatosan az elgondolás...

Aztán megérkezett Textil Cottage-től rendelt csomag, melyben benne volt egy Riley Blake eredetileg karácsonyinak szánt flanel textil is :o)

Közben meg ugyebár befutottak a külföldről rendelt csodaszínű textilbőrök is...

És akkor nem volt megállás... a Kis Pipi, mert bizony Gigiről van szó... mondta, csak mondta, hogy ilyen legyen, és ebből az anyagból legyen, és "Anyaaaaaaaaaaaaaaa, mikor lesz már kéééééééész???"

Több nap kellett hozzá, mint az utóbbi időben bármely varrmányomhoz is, de végül elkészült, befejeztem. El volt és van ragadtatva :o) :o)

Ja, hogy mitől is? Hát ettől ni:

A Textil Cottage a facebook-on is jelen van ;o)

Nagyon, sőt....

... rendkívül lassan haladok mindennel...

Aki megrendelésre vár, annak további türelmét kérem, nyakunkon az iskolakezdés, és minden ezzel járó hóbeleblanc...

Hétfőtől azonban elvileg a reggel 8-tól délutánig tartó időszak kizárólag az enyém lesz, és végre lesz időm végigvenni a teendőimet, s nekiállni ledolgozni a "hátralékot" :o)

No, de amiért jöttem...
Kaptam egy fotót mms-ben, hogy alkalmi (estélyi?) ruha készül, mégpedig ebből a két anyagból:

A fotó mellé érkezett egy kérdés is: "Tudsz-e ezzel kezdeni valamit?"

Egy kicsi fejtörés, gyors bolti körút, mert emlékeztem, hogy láttam pamutvásznat ugyanezzel a cseresznyés (meggyes?) mintával...

Némi csodapiros textilbőr.. és hajrá...

Ez lett a végeredmény:

Méretét tekintve, icipici, igazi alkalmi táska, afféle boríték fazonú :o)

30 cm széles, 15 cm magas, a talpszélessége pedig 2,5 cm :o)

Az arányok miatt egy fotó a kisfiammal, Andrissal, aki odakéredzkedett :o)

És most... elárasztom a posztot a "csak úgy" jellegű képekkel :o)

Egy megrendelés pipa :o) :o)

 

Privát szösszenet...

... újra a mi kis életünkből :o)

Írtam már róla a facebook-on, hogy Gigi meg van buggyanva a lovakért.. valami különös vonzódás ez, hiszen egész kicsi kora óta kíséri Őt ez a "mizéria" és az idő előrehaladtával mit sem csökkent az irántuk való érdeklődése...

A szobájában a tapétát falat már teleragasztotta szebbnél szebb lovas poszterekkel*, ahogy a kismillió rajzolós füzeteinek zömében is megtalálhatóak a lovakról "szóló" műalkotásai :o)

Történt a minap, hogy egy nagyon kedves, és családilag nagyon kedvelt szomszédunk, a házba befelé jövet megkérdezte, hogy lehetséges-e, hogy a héten kislányt elvinnénk egy lovas/lovaglós fotózásra.
Nem kerül pénzbe, ránk nézve nem jelent semmilyen kötelezettséget, és így tovább...

Mondanom sem kell, hogy a célszemély a társaságunkban tartózkodott, a kérdés hallatán pedig nagyra "tátott" csillogó szemekkel sikoltott fel, ezzel egyidejűleg két kézzel kapott az arcához, mely egyetlen pillanat alatt olyan széles mosolytól lett még ragyogóbb... no tehát a kérdés nem volt kérdés többé :o)

Telefonos egyeztetés, csütörtök, augusztus 22-e a nagy nap :o)

Gigi számolta, hogy mennyit kell még aludni, izgatottan, felcsigázva várta a nagy nap reggelét.
Hamar talpon volt aznap reggel, felöltözött, frizurát kért, a tükörben ellenőrizte önnön magát, hogy rendben lesz-e így, majd elindultunk itthonról.

Némi kis kavarodás után** megérkeztünk a megbeszélt helyre, s kezdetét vette a szájtátva csodálkozás :o) :o) :o)

Aztán sorra került Gigi is... néhány mondatos instrukciót követően már nyeregben is érezhette magát a kispipi :o)

Nézzétek csak:

 Ilyen kunsztokat is csinált, különösebb félelem nélkül :o)

 

Aztán jött a "csapatfotózás", ami ilyen mókásan zajlott (tudjátok, amikor képtelenség elérni, hogy mindenki egyfelé nézzen egyidőben :o)

 És mikor indultunk volna hazafelé... Andris azt mondta, hogy "jajj, de sajnálom... pont most gondoltam, hogy mégiscsak kipróbálnám, mégiscsak felülnék a lóra..."
Tiszta szerencse, hogy meghallotta ezt a lovat vezető tündéri Hölgy, aki rögvest megragadta az alkalmat, és visszakérdezett: "tényleg jönnél, Andris?"
És akkor az én bátor betyárom, bizony, hogy igent mondott ;o)
Így történt, hogy a 9 éves fiam legyőzte a félelmét, erőt vett magán, és felült egy ló hátára :o)

Az első képen látszik az arcán a félelem, a bizonytalanság:

Itt már cseppecskét oldottabbnak látszik:

 És akkor mentek néhányszor körbe és körbe:

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyermekkorom óta félek a lovaktól, ami felnőve sem változott...

Képtelen vagyok 1 méternél jobban megközelíteni őket :o(

Kellemetlen emlékem, hogy általános iskolás koromban, osztálykiránduláson felerőltettek a ló hátára, mondván, hogy mindenki be lett fizetve egy "lovaglásra"... és én akkor nem akartam, és féltem, mert a ló hatalmas volt, és számomra félelmetes... de gyerek voltam, a tanár meg felnőtt volt, és tekintélye volt, és nem mertem ellentmondani...

A ló meg csak ment, ment.. és akkor egy nagyon mély akna-szerűséghez közeledett... én meg rettegek a magasságban (is, meg a mélységben is... szóval föld alá sem vagyok hajlandó menni, úgyhogy bánya nálam kizárva), kilátókra sem vagyok képes felmenni, mert a gyomrom a torkomban a szívemmel együtt... szóval a ló haladt egyenesen a "szakadék" irányába... hátán velem meg a tériszonyommal... és esküszöm az akkori gyerekszememmel úgy éreztem, hogy 20 centire sétált el mellette... én meg remegtem, mint a kocsonya, majd' összetojtam magam, hogy én most le fogok esni a lóról, én most bele fogok esni ebbe a mély gödörbe, én most fogok meghalni... :o( :o( :o(

Hiába volt a ló vezetőszáron, hiába volt egy hozzáértő ember a vezetőszár másik végén... eszeveszett félelmet éltem át... innen hát az azóta sem múló félelem a lovaktól... egy kupac rossz élmény egy helyen, egy ló hátán...

Így aztán nagyon büszke vagyok Andrisra, hogy felülemelkedett a félelmén.. mert míg a fotózás tartott, többször hívták, kérdezték Tőle, hogy megy-e, megpróbálja-e... és hozzám fordult és azt mondta, hogy "Anya, most inkább nem..." és éreztem, tudtam, hogy mi zajlik benne, megnyugtattam, hogy semmi sem kötelező, ha nem akarja, hát nem kell :o) De Ő győzött, nem a félelem ;o)

Gigi cica meg... hát Ő egy külön szám.. nulla félelem, őrületes kíváncsiság és vágy, szóval nagyon pöpec volt, ahogy ült a lovon, és láttam rajta, hogy élvezi minden percét, úgyhogy a dolog eldőlt, a művésznő lovagolni fog... előbb vagy utóbb... nagylelkű és bőkezű szponzor után kellene néznem :o) :o) :o), mert a sok egyéb kötelezettség mellett, egyenlőre nem fog menni a finanszírozás... sajnos :o(

De majd megoldjuk valahogy :o)

* naná, hogy utólag értesültünk eme cselekedetről :o) :o) :o) :o)
** mivel a lütyő anyja legalább olyan izgatott volt, mint a csemete, s ebbéli zavarodottságában elfelejtette a házszámot