Oldalak

2013. március 14., csütörtök

Van az úgy...

... hogy az ember egyik szeme sír, a másik nevet...

Hogy is kezdjem, hogy is kezdjem...
Áááá, inkább bele a közepébe:

Szóval egy kedves kézműves alkotótársam (aki egyébként annál többet jelent azért számomra, szóval ezt szögezzük le gyorsan), múltkorában a meskán kolbászolt, és örömmel klikkelt egy frissiben feltöltött fotóra, hogy jééé, Szilva megint varrmányolt valamit...
És rádöbbent, hogy az nem az én varrmányom...
Szólt... megvitattuk, és akkor leírtam Neki, amit most itt is közzéteszek...

Évek óta igyekszem úgy élni, a magam módján persze, hogy soha, semmilyen tekintetben ne majmoljak másokat... és nincs ez másképp a varrással sem...
Gyermekeimnek is tanítom évek óta (és nagyon szeretném, ha mélyen meggyökerezne a gondolat a kis bucijukban), hogy az, aki utánoz másokat, nos az a majom, akit meg mások utánoznak, hát szóval Ő igazi egyéniség, akinek stílusa, önálló gondolatai, ízlése, elképzelése van...

És akkor volt az az ominózus hozzászólás amire akkor higgadtan válaszoltam... és ahogy az lenni szokott, elkezdtem őrölni magam rajta, miatta... és minél többet gondoltam rá, annál inkább emésztett. Aki ismer engem, tudja, hogy igyekszem becsületesen élni az életem, mert szeretek belenézni az emberek szemébe... és pontosan emiatt fájt... maga a feltételezés...
Aztán, miután végigbőgtem (nem vicc, tényleg) az egész délutánt, és az este is mélységes apátiában telt... másnap reggelre elrendeztem a dolgokat magamban... úgy, ahogy...
Igyekeztem nézni a dolgokat pro és kontra... és eljátszottam a gondolattal, hogy vajon, én miként cselekednék egy olyen helyzetben... ha, s amennyiben nyilvánvalóan másolás történne...

És megtörtént. Tegnapelőtt.
És tegnap magam láttam, egy másik alkotótól egy az én már megvarrmányolt táskámhoz megszólalásig hasonló táskát...
És és és...
Szóval az egyik szemem sír... a másik meg bizony nevet, sőt kacag :o)
Igen, valóban mellbevágott, hogy viszontláttam a lelkem-szívem termékét (hisz' belőlem van mind, saját fantázia, pillanatnyi hangulat szüli az összeset, tudjátok is már talán...)...
Másrészt volt bennem egyfajta jó érzés (lehet vajh' büszkeségnek nevezni?) is... hát, hogy engem lemásol valaki? Engeem? Nohát, megértem ezt is?

Így valahogy...

De nem írtam sem felháborodott, sem célzó, sem bántó, sem szúrkálódó üzenetet... és nem is fogok...
Inkább koncentrálok arra a szememre, amelyik nevet ;o)

És szándékosan nem linkelem be a két szóban forgó alkotást... bibibííí, dehogy csinálok Neki ingyenreklámot.... na, ez meg (mármint az efféle "rosszindulat" )  a síró szemem műve :o) :o) :o)

És egy fotó a végére, amolyan télűző, tavaszvágyó hangulatban :o)
 
 
 


8 megjegyzés:

  1. Kedves Szilvi!Ne foglalkozz ilyen dolgokkal!
    Mindig volt és lesz aki másol !
    Te akkor is nagyon egyedi ,izléses ,szép dolgokat készítesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva :o)
      Tudod, csak amennyire muszáj...
      Hazudnék, ha azt mondanám, hogy el lehet mellette menni szó nélkül... de igenis lehet, sőt kell a dolog jó oldalát nézni :o)
      Szeretettel,
      Szilva

      P.s.: és köszönöm!

      Törlés
  2. Érdekes gondolatok. Ha valaki például csak A vonalú szoknyákat varr, profi módon, azt le fogja védetni? Ilyet rajta kívül már senki nem készíthet, mert az rögtön másoló lesz? Szerintem akaratlanul is hatnak egymásra az alkotók (lát az ember valamit, megtetszik neki, fel is használja az ötletet, de már azt se tudja, hogy kitől leste el) . Aztán meg itt van az internet... Aki egyszer feltesz valamit a netre, az számoljon vele, hogy azt közkinccsé teszi. Egyszerűen nem tudja megakadályozni, hogy ne lopják el mások az ötletét, szebben mondva: ne inspiráljon más alkotókat.
    Ezért szerintem nevetséges, mikor valaki ki is írja a blogjára, hogy "meg ne próbáljon senki ugyanilyet készíteni, mert lesz belőle nagy pereskedés!" Szóval a véleményem: bölcsen teszed, hogy a szebbik felét nézed a dolognak, nem bosszankodsz rajta, hanem büszkeséggel tölt el. Ha tényleg rólad koppintott az a valaki, úgyse tudsz mit csinálni vele!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, látod, valami ilyesmi kavargott az én bucimban is...
      Bárki, aki a mai világban közzétesz a neten bármit, számíthat arra, hogy lesz aki inspirációt merít belőle, és bizony lesz, aki egész egyszerűen lemásolja...

      Tudod magam is használom a netet, és van bizony olyan nap, amikor csak a neten való kóricálással töltöm a varrásra fordítható, fordítandó időm, mert egész egyszerűen elfogy az ihlet...
      És rajzokra, helyekre, tárgyakra keresek rá a neten, azokat nézegetem, de előfordult már, hogy pl. festményekbe feledkeztem bele... és akkor egyszercsak baaang... újra elfog az alkotás utáni vágy, szépen fogalmazva az ihlet... és felállok a gép elől, de soha, soha nem úgy, hogy: "nna, ezt most én is elkészítem"...
      Láttam egy "valamit", ami elindította az agyamban a vezérhangyát, és leülök a spirálfüzetemmel, és elkezdem a vonalakat kanyarítani... és egyszer eljön az a pillanat, amikor félretolom a füzetem, mert megjött, megérkezett az a szívből, lélekből elinduló valami, amit ki kell varrni magamból...
      Ezért merem tiszta lélekkel mondani: soha, soha nincs olyan szándékom, hogy lemásoljam valaki alkotását... annál is inkább, mert 100-ból, 99 alkalommal, még varrás közben is alakítok az eredeti elképzelésemen...
      Ezért írtam le már oly' sokszor, hogy a pillanatnyi hangulatomtól függ, hogy mi lesz a végeredmény :o)

      És kimondhatatlanul örülök, hogy elmondtad a véleményed!

      Szeretettel,
      Szilva

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Azt hiszem ezt már meg vitattuk, pontosan tudom milyen fájó érzés ez, de tényleg nem lehet ma már ez ellen mit tenni....az emberek nagy része ötlettelen és így próbál pénzhez jutni, lopással! Ez az emberi tulajdonság pedig sajnos legyőzhetetlen :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszter(em)
      Igen, megvitattuk ;)
      És igen, igazad van.

      Puszillak!
      Szilva

      Törlés